Indul a harmadik budapesti közösségi költségvetés, ismét egymilliárd forintos alappal – írja a Főpolgármesteri Hivatalra hivatkozva az MTI. A budapesti városvezetés újra várja az ötleteket, mire fordítsák a pénzt.

Főpolgármesteri Hivatal szerint egyre népszerűbb a budapestiek körében a főváros társadalmi együttműködési programja, a minden évben egymilliárd forintos kerettel induló közösségi költségvetés, 

 

2022-ben közel 22 ezren szavaztak a lakosság által beadott fejlesztési ötletekre.

Az ötleteket december 31-ig lehet benyújtani az otlet.budapest.hu oldalon, rövid regisztrációt követően.

Az ötletek feltétele, hogy újat hozzanak létre, az elképzelés férjen bele 50 millió – nagyobb terveknél 120 millió – forintba és olyan helyszínt érintsen, ami fővárosi vagy kerületi tulajdonban, kezelésben van. Az ötleteket három kategóriában lehet benyújtani, ezek célja

  • Budapest zöldítése,
  • hátrányos helyzetű közösségek segítése,
  • valamint az együttműködés fejlesztése a város közösségeiben.

Fontos, hogy az ötlet közérdekű legyen, és érdemes ezen alapelvek mentén gondolkodni: egyenlőség, közösségi szemlélet, minőségi változás, funkcionalitás, biztonság, fenntarthatóság és szerethetőség.

A hivatalnál úgy látják, az elmúlt két év tapasztalatai alapján a budapestiek szívesebben szavaznak olyan ötletre, amely általuk is ismert, gyakran használt helyszín fejlesztését érinti, ezért idén az ötletek sokkal nagyobb arányban kerülnek majd konkrét helyszínnel szavazólistára, hogy biztosan a legnépszerűbb helyszínre beadott ötlet kerüljön majd ki győztesként.