A Budapest Városüzemeltetési Holding (BVH) január 21-én megküldte a döntését a Lánchíd és a Váralagút rekonstrukciójára és a kapcsolódó beruházásokra - köztük a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítására - kiírt tenderrel kapcsolatban - olvasható a portálon.

Ugyan minden beérkezett ajánlatot - mindkét feladatra négy-négy érkezett - érvényesnek találtak, de a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő arra, hogy akár a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel szerződést köthessenek.

QP | Quality Placement

A rendelkezésre álló teljes beruházási összeg - bruttó 23,36 milliárd forint - önmagában sem elegendő a Széchenyi lánchíd rekonstrukciójára. A cégek által ajánlott nettó árakon felül a kivitelezővel kötendő szerződéstervezet 10 százalék kötelező tartalékkereset tartalmaz, így a fedezet meghatározásához az ajánlati árhoz ezt a tartalékkeretet, valamint a 1,5 százalékos mérnökdíjat és az 1 százalékos egyéb költséget is hozzá kell számolni.

Karácsony Gergely főpolgármester ezért azt tanácsolja  Fővárosi Közgyűlésnek, hogy vizsgálják felül a feladatok kivitelezési sorrendjét és ütemezését, valamint kezdeményezi a kormánynál a Várhegyi alagút felújítására biztosított 6 milliárd forint átcsoportosítását a a Lánchíd felújítására.

Karácsony Gergely ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Lánchíd mielőbbi felújítását továbbra is kiemelt jelentőségű feladatnak tartja, amelyet össze kell hangolni a térség többi fejlesztési tervével. A szűkös anyagi forrásokra tekintettel azonban ezeket külön-külön meg kell vizsgálni. A főpolgármester párbeszédet kezdeményez a híd felújítás utáni minél jelentősebb forgalomkorlátozására.

Ha a Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely javaslatára szerdán eredménytelennek nyilvánítja a tendert, akkor újabb 6-8 hónapot késhet a rekonstrukció.