Már készül az erdő az elhíresült lombkoronasétány köré: el is kezdték a fatelepítést. Néhány évre vagy inkább évtizedre persze még szükség van, amíg a fák megnőnek. 

Nyírmártonfalva határában úgy építettek lomkoronasétányt, hogy a körülötte fekvő erdőt kivágták.

Szerdán is többen csak azért látogattak ide, hogy saját szemükkel lássák Magyarország egyik elhíresült uniós beruházását.

Az ATV Híradója által megkérdezett erdész szerint azonban ahhoz, hogy a csemeték fákká fejlődjenek, legegálabb egy évtizedre lesz szükség. Gabnai Ernő erdészeti tanácsadó azt mondta: bár lombkorona már idén is várható, azonban olyan lombkoronához, ami a sétányhoz elvárható, legalább 5, de akár 10 évre is szükség lehet.

A csatorna kereste a polgármestert is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni. Azt mondta, hogy

mivel a média az elmúlt időszakban vérig sértette és lejáratta a lomkoronasétánnyal kapcsolatban, ezért azokat a médiumokat, akik erről tudósítottak, mind beperli,

és amíg ennek nincs vége, addig nem kíván senkivel szóba állni.

A különlegességnek szánt faszerkezet egyébként 60 millió forintba került. A helyiek szerint hazánk a "hasonló beruházások országa lett", amiből néhányan anyagilag jól járhatnak.

Még tudták fokozni a fák nélküli lombkoronasétányt Nyírmártonfalván

Az uniós forrásból épült, teljesen haszontalannak tűnő lombkoronasétánytól nem messze található egy szintén EU-s forrásokból felhúzott, a hírek szerint nem használt vágóhíd is. Bővebben>>>

Az erdész szerint egy előnye mégis van a sétánynak: évtizedeken keresztül mind alulról, mind felülnézetből végigkísérhetjük a fák fejlődést – persze csak abban az esetben, ha elég türelmesek vagyunk.  

A helyszínt a napokban Hadházy Ákos országgyűlési képviselői is újból felkereste. A helyszíni beszámolójában azt mondta:

nem röhögni mentem a faluba, hanem több helybélivel beszélgetni. Ők egészen durva és arcátlan polgármesteri terrorról, fenyegetőzésről és hazudozásról számoltak be. Erre majd később visszatérek.

Elmondása szerint a lakosoknak arról beszélt, és azt üzeni "innen is", hogy nem kell félni, a polgármester pedig kevesebb, mint egy év múlva leváltható.