A megfelelő utasbiztosítások kiválasztásánál érdemes szem előtt tartani, hogy a biztosítók - saját üzletpolitikájuknak valamint a piacot jellemző versenyhelyzetnek megfelelően - eltérő szolgáltatásokat nyújthatnak, és eltérő biztosítási összegeket (szolgáltatási limitet) alkalmazhatnak, így mindig érdemes az esetleges utazás előtt több biztosító ajánlatát összehasonlítani, vagy szakértőhöz fordulni - javasolja a MABISZ, amely összegyűjtötte honlapján, hogy az általános feltételekről mit érdemes tudni.

A szövetség rámutat: az egyes szerződések lényegesen eltérhetnek egymástól a fedezetbe vont országok, valamint a Covid-19 megbetegedéshez, a járványhelyzethez kapcsolódó szolgáltatások tekintetében is. Van például van olyan biztosító, amelyik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által a Covid-19 megbetegedések miatt utazásra nem javasolt országban bekövetkező, a járvánnyal kapcsolatos károkat kizárja, egyéb károkat viszont térít, másik társaság viszont ilyenkor sem, míg megint mások a besorolástól függetlenül bevállalják a koronavírus járvány kockázatait is. 

QP | Quality Placement

Érdemes tehát mindig megnézni, hogy a választott alapbiztosítás mellé milyen kiegészítő szolgáltatások vehetőek igénybe a koronavírushelyzet kapcsán. Amennyiben például nem lehetséges a hazautazás az eredeti időpontban kórházi ellátás miatt, kiterjed-e a szerződésünk a hazautazás és szállás többletköltségére? Rákérdezhetünk arra is, hogy milyen szolgáltatást nyújt a biztosító a járvány miatt szükséges hatósági karantén esetére?

A biztosítás tartalma attól is függ, hogy mivel utazunk. Repülős út esetén válasszunk olyan fedezetet, amely tartalmaz szolgáltatást poggyászkésés, járatkésés esetén is, míg a saját szervezésű, autós út esetén mindenképpen figyeljünk arra, hogy az adott biztosítás tartalmaz-e vagy vásárolható-e hozzá kiegészítő autós fedezet, ami műszaki hiba, baleset esetén az autó javítását, szállítását legalább részben fedezi. Nézzük meg, hogy gépjárművel történő utazáskor kiterjed-e a biztosítás a gépjármű hazajuttatására, ha sürgősségi ellátás miatt nem lehetséges a hazavezetés - javasolja a MABISZ.

A szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy lényeges eltérések vannak az útlemondás biztosításokban is, nemcsak a Covid-19 kapcsán, de egyéb élethelyzeteket illetően is. A társaságok ugyanis gyorsan és rugalmasan alkalmazkodnak a változó feltételekhez a fedezetek alakításával, hogy minél gyorsabban visszaálljon a tavaly bezuhant piac a korábbi szintre. Tavaly a MABISZ tagjainak az utasbiztosítási díjbevétele alig haladta meg a 6,4 milliárd forintot, szemben a 2019-es 18 milliárddal. Jelenleg 9 MABISZ tagbiztosító van jelen ebben az üzletágban, de amennyiben a teljes piacot nézzük, akkor 14 társaság verseng az ügyfelekért.