Magyar Honvédség tömegesen megválik a főtisztjeitől és tábornokaitól, viszont az egészségügyi ellátásuk megmarad a hvg.hu értesülése szerint.

Leépítésekkel kezdték fiatalítani a magyar hadsereget azáltal, hogy elküldhetik a hadseregtől azt, aki elmúlt 45 éves, és legalább 25 évet töltött tényleges szolgálati viszonyban. Ez esetben a nyugdíjáig hátralévő időben szolgálati juttatást kap. Az érintettek pontos számát hivatalosan továbbra sem tudni.

A szolgálati jogviszony megszűnése a speciális egészségügyi ellátás végét is jelenti, ezért készül épp egy friss kormányrendelet, melynek tervezete szerint nekik és „biztosított családtagjaiknak” is elérhető maradhat az ellátás.

Kirúgással fiatalítják a honvédséget

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter január 17-én számolt be az aznap megjelent rendeletről, ami alapján

A kormányrendelet a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve újra törvényt módosított. A honvédek jogállásáról szóló törvény szerint a szolgálati viszony csak akkor szüntethető meg felmentéssel, ha létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt a katona „további szolgálatára nincs lehetőség”, vagy ha teljesítménye, egészségi vagy pszichikai állapota miatt, illetve nemzetbiztonsági okból szolgálati beosztásában nem foglalkoztatható tovább.

A honvédelmi miniszter a fiatalításra hivatkozott a rendelkezés kihirdetésekor, mondván, fiatal vezetőket igényel az, hogy a legmodernebb haditechnikát rendszerbe állítsa a hadsereg.

Áldozatvállalásukat elismerve

Az érintett állomány részére a kormány, elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket, bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást – írták, kiemelve, a honvédelmi szolgálati juttatás alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. 

A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal.