A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Magyar–Kirgiz Fejlesztési Alap vissza nem térítendő, költségvetési fejlesztési forrásból jön létre.
Az alap célja, hogy a kirgiz gazdaság szempontjából fontos projektek finanszírozásában vegyen részt Magyarország, hitelnyújtással, tőkeági finanszírozással vagy egyéb pénzügyi instrumentum biztosításával. A kormány egyetértett azzal a szándékkal is, hogy az ehhez szükséges költségvetési forrás a 2021-es büdzsét terhelje.
Kapcsolódó
A kormány megbízta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy – a pénzügyminiszter bevonásával, a Magyar Export-Import Bank Zrt. szakmai közreműködése mellett – tárgyalja meg és véglegesítse (a kirgiz féllel együttműködve) a Magyar–Kirgiz Fejlesztési Alap létrehozásáról szóló megállapodást. A határidő április 15.
A 16 millió dollárt szeptember 30-ig kell biztosítania a külgazdasági és külügyminiszternek, együtt a pénzügyminiszterrel. A szóban forgó összegre azonban ezt megelőzően is lehet már kötelezettséget vállalni.
Legolvasottabb

Alaposan megugrott Magyarország ázsiója külföldön

Messziről kerülje ezeket a strandokat, ha nem akar hányást, hasmarsot

Ez aztán a balatoni luxuslak: önfenntartó kastély 70 ezer négyzetméteren, egymilliárd kétszázmillió forintért

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Tiltólisták jönnek a műanyagtermelésben, cudar világ van az újrahasznosításban
