Tovább nőnek a várólisták, és tovább emelkedik a szakemberhiány, valamint a magánellátás felé tereli a betegeket az egészségügyben zajló államosítás - írja a Magyar Orvosi Kamara országos elnöksége egy levélben.

Ahogy arról beszámoltunk: a jövőben kizárólag „köztulajdonban álló gépparkkal” végeznék az állami intézményekben a CT- és MR-vizsgálatokat. Erre kedden a parlamentben rá is bólintottak. Továbbá arra is, hogy újabb lépést tesznek az önkormányzati szakrendelők államosítása felé.

Az új szabály szerint 2024. november 1-jével felszámolják a magánszolgáltatók és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) illetve intézmények közötti finanszírozási vagy közreműködői szerződéseket.

Ugyancsak megszűnnek az eszközökre vagy helyiségekre vonatkozó bérleti szerződések, és természetesen ezek helyett új megállapodás nem köthető. Az állam kártalanítást ígér a „kiebrudalt” szolgáltatóknak „a feladatellátásra kapott díjak figyelembevételével”, egyúttal lehetőséget ad nekik arra, hogy berendezéseiket felajánlják megvételre.

A NEAK-kal szerződött magánszolgáltatókat senki nem tájékoztatta a változtatásról.

A jövőben csak költségvetési szervként működhetnek a járóbeteg szakellátók, ugyanis csak ezekkel köthet finanszírozási szerződést a NEAK. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek gazdasági társasági formában működtetik a rendelőiket, 2024. július 1-jéig kell megváltoztatniuk ezt, kivéve azokat, amelyek nem kizárólag önkormányzati tulajdonban vannak

A kamara a levelében azt írta: hatástanulmányokkal megalapozott, hogy a szakmai konszenzusos döntéshozatalt megkerülő államosítás tovább ronthatja a diagnosztikában és a járóbeteg-szakellátásban már jelenleg is kritikus mértékű szakemberhiányt, mindez növelheti a várólistákat, rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a szív- érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit, és még több beteget kényszerít a magánellátásba.

Óriási sorban állás van az MR- és a CT-vizsgálatoknál

Egy júniusi egészségügyi konferencián már arról beszélt Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója, hogy a statisztikai adataik szerint jelentős igények vannak a diagnosztikai ellátások iránti, a CT- és a MR-vizsgálatok 113 százalékon állnak, a járóbeteg szakellátásban a betegek 80 százalékát látták el az idei év eleje óta, amióta teljesítményfinanszírozás van, a fekvőbeteg-ellátásában 91 százalékos az ellátott esetek száma.

A várólistákra Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász is reagált az előadásában, szerinte most is 40 ezren várnak műtétre. A szakember kiemelte: az összes reformmozdulat alól kihúzza a talajt a minden forrást felemésztő béremelés.

A Magyar Orvosi Kamara vezetése veszélyesnek tartja, hogy a 2024-es költségvetést megalapozó törvénybe illesztve a társadalmi-, szakmai egyeztetést és parlamenti vitát megkerülve, a Törvényalkotási Bizottság által benyújtva az egészségügy működését, a betegek ellátását jelentősen érintő módosításokat fogadott el az Országgyűlés.