A Nemzetközi Befektetési Bank székháza előtt, a szervezők szerint az orosz kémbank és Putyin ellen szervezett demonstráción a politikus arról beszélt: Magyarországnak 12 éve olyan kormánya van, amelyik mindig háborút vívott valaki ellen, és rendre el is vesztette azokat. Példaként az államadósság elleni vagy "a nyugdíjvagyon megmentéséért" folytatott küzdelmet, a liberalizmus, a migráció és az infláció elleni háborút és a rezsiharcot, majd a koronavírus-járvány során mutatott fellépést említette.

Márki-Zay Péter szerint Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnök bérence és kiszolgálója, így rajta is múlt, hogy Ukrajnában kialakult a mostani helyzet.

Arról is beszélt: a múlt héten támasztott ellenzéki követelések nagy részét időközben teljesítette a kormánypárt, amikor megszavazta az uniós szankciókat. Szerinte így már csak annyi az igényük, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter adja vissza "az orosz érdekek szolgálatáért kapott" kitüntetését, valamint állítsák le a szerinte a köz- és egyes magánmédiumokból áradó "orbáni Putyin-propagandát".

Magyarországot az EU és a NATO védi

Magyarország nyugati elkötelezettségének fontosságát hangsúlyozva az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kijelentette, az országot "nem Orbán Viktor, hanem kizárólag EU- és NATO-tagságunk védi".

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese arról beszélt: az ukrajnai háborúhoz az orosz elnök két évtizede tartó folyamatos offenzívája vezetett, "aminek ismeretében csatlakozott hozzá Orbán Viktor, üzlettársa, barátja, szövetségese", aki még mindig kiszolgálja Putyint.

Orbán Viktor most még mindig azon dolgozik, hogyan lehet lassítani a közös európai cselekvést, hogyan lehet gyengíteni a hatékony NATO-fellépést, hiszen ezt csinálja 2010 óta - fogalmazott, Putyin "leghűségesebb pincsikutyájának" nevezve a kormányfőt.

Reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ

Magyarország kormánya minden olyan szankciót támogat, mely közös megegyezésen alapszik. A Nemzetközi Beruházási Bank kiutasítása hazánkból nem szerepel egyetlen szankciós listán sem. Arra kérjük a baloldal politikusait, hogy felelőtlen kijelentéseikkel ne veszélyeztessék a magyar emberek biztonságát! - közölt a KTK.