A cég kedden előzetes adatként azt közölte, hogy a december végével záródott három hónapban a forgalma 4 százalékkal, 825 millió euróra emelkedett. Szakértők kisebb, 805 millió eurós negyedéves forgalomra számítottak.

A cég európai értékesítése 8 százalékkal bővült, elsősorban annak hatására, hogy két számjegyű eladásnövekedést sikerült elérni Nagy-Britanniában és Franciaországban. Kínába szintén két számjegyű volt az eladásnövekedés a negyedévben, miközben Észak-Amerikában az eladások 7 százalékkal csökkentek.

A vállalat tavalyi utolsó három hónapjában 52 százalékkal növelte online eladásait, és ezzel már a kilencedik egymást követő negyedévben ért el két számjegyű bővülést ebben a szegmensben.

A cég működési eredménye (EBIT) 9 százalékkal, 122 millió euróra emelkedett, ami megfelelt a szakértői várakozásoknak.

A Hugo Boss március 5-én hoz nyilvánosságra további számokat a negyedévről, és ismerteti a múlt év egészére vonatkozó adatait.

A vállalat árfolyama a frankfurti tőzsdén 5,6 százalékos pluszba állt 11.30 óra körül.