Az ukrajnai menekültek egészségügyi ellátásáról csak részben rendelkezik az államközi egyezmény. Az akut, illetve a sürgősségi ellátásba sorolható esetek az egyezmény hatálya alá tartoznak, a krónikus betegek kezelése, így például a daganatos terápiára, vagy egyéb például kardiológiai ellátásra szorulók helyzete azonban megoldatlan - derül ki a Népszava cikkéből.

Gyógyszereket az akut ellátáson kívül csak teljes áron kaphatnak, nincsenek szabályozott betegutak sem, így most civilek, betegszervezetek próbálnak segíteni az érintetteknek.

A napilapnak Vidor Eszter, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének (BEMOSZ) kommunikációs vezetője elmondta, csak csütörtökön már 70-90 olyan beteggel találkoztak, akiknek az ellátása biztosan nem lesz egyszerű, mert még nincs hivatalos álláspont arról, hogy a krónikus betegek kezelését ki és hogyan finanszírozza. Van olyan kisgyerek, akinek ritka betegségére nagy értékű 16-25 millió forintos terápiát kellene biztosítani, de érkezett izomsorvadásban szenvedő, SMA-s kisfiú is, akinek a több százmilliós gyógyszerre lenne szüksége.

Mint mondta, van olyan eset is, amikor nagy értékű onkológiai terápiát kellene folytat. Olyat, ami magyar betegeknek is csak egyedi méltányossági alapon vehető igénybe, az eljárás pedig gyakran 60 napig is eltarthat.

Felvették a kapcsolatot a kormányzattal, folynak egyeztetések a betegszervezetek és a civilek között is. Az Európai Gyógyszergyártói Szövetségét pedig arra kérték, járjanak közbe a nagy gyógyszercégeknél, hogy valamilyen módon a menekültek hozzáférhessenek a nagy értékű készítményekhez Magyarországon.

A napilapnak nyilatkozó onkológus is megerősítette, a hozzá hamarosan érkező betegeket ellátja, de hivatalosan még semmilyen papír nem érkezett arról, hogy megkapja-e ezért az intézménye a finanszírozást.

Az ukrán határnál, Beregsuránynál két komplett rendelőnyi eszközzel 24 órás orvosi ügyelet lát el a MedSpot Alapítvány önkéntes orvoscsapata.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.