Az ókori görögök is foglalkoztak már azzal, hogy mi a boldogság. Arra jöttek rá, hogy ezt egy mondatban definiálni nem lehet, s azok a dolgok, amelyek ahhoz szükségesek, hogy jól legyünk, több forrásból szerezhetőek meg - mondta az InfoRádió Családi hét című magazinjában az ELTE Pszichológiai Intézetének adjunktusa.

Mindenki mástól érzi magát boldognak, ezért tudományos szempontból boldogság helyett jóllétről beszélünk. A szakember szerint nincsenek olyanok, akik nem igénylik a boldogságot - fogalmazott Magyaródi Tímea.

QP | Quality Placement

Evolúciós előny, ha boldogok tudunk lenni, az alkalmazkodást szolgálja, ha boldogok tudunk lenni. A genetikai állomány továbbörökítéséhez időre és kapcsolatra van szükség, márpedig a boldogságélmények mindkettőt támogatják.

Nem lehet folyamatosan boldognak lenni, és ez nem is lenne célszerű, hiszen nem csak pozitív élmények vannak. A pozitív pszichológia legfontosabb gondolatköre, hogy az egyensúly a lényeg: legyenek negatív élményeink is, de tudjuk, hogy mivel tudunk segíteni magunkon, ha nem vagyunk a legjobb periódusban - fogalmazott Magyaródi.

Mindenki felelős a saját boldogságáért. Egy elmélet szerint a boldogság 40 százaléka csak rajtunk múlik, nem tudunk mást okolni.

Fotó forrása: StockSnap.