Helyi szülők arról számoltak be, hogy a Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában pénteken a szolgáltató lekapcsolta a gázt, mert a Klik nem egyenlítette ki a számlát. A hétfői tanítás biztosan elmarad, a keddiről még semmilyen információt nem kaptak. Az iskola egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást az ügyben  - tudta meg az atv.hu

A Klik eladósodásáról már többször írtunk. A gyöngyöstarjáni történet azért is érdekes, mert a kormányzat a Klik létrehozásának és az iskolák államosításának szükségességét éppen azzal magyarázta, hogy 2010 előtt pénzügyi gondjaik voltak az iskoláknak. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, hogy hiába államosították az iskolákat, ha a Klik ugyanúgy tartozásokat halmoz fel, mint korábban azok az iskolák, amelyek miatt államosított a második Orbán-kormány. (Index)

QP | Quality Placement