A kedden bejelentett 15 százalékos nyugdíjemelés az átlagnyugdíj szintjén havonta körülbelül 27 ezer forintnyi pluszt fog jelenteni az érintetteknek. Így az átlagnyugdíj 206 800 forintra fog növekedni - írja az mfor

A medián viszont 140 ezer forint körül mozog, amelynél kevesebbet és többet is nyugdíjasok fele kap. Tehát a nyugdíjasok fele nem számolhat 21 ezer forintnál nagyobb nyugdíjemeléssel.

Ha azt nézzük, hogy vannak, akik még százezer forintos vagy annál alacsonyabb nyugdíjat kapnak, mások viszont egymillió forint feletti nyugdíjjal is számolhatnak, ez azt jelenti, hogy lesznek olyanok, akiknek az egyhavi emelése mások teljes egyhavi ellátásával lesz egyenlő.

Például ha valaki 100 ezer forintnyi nyugdíjat kap és arra jön rá a 15 százalék, az egyenlő az összeggel, ami az egymillió forintos nyugdíj mostani emelése.

Igaz, ilyen magas, millió feletti nyugdíjat csak néhány tíz fő kaphat Magyarországon.

A statisztikák alapján 500 ezer forintnál magasabb nyugdíjat körülbelül 5 ezer fő kaphat Magyarországon, így akik 100 ezer most forintos emeléssel gazdagodhatnak, megközelítőleg 3 ezren lehetnek.

A lakosság negyede érintett a nyugdíjemelésben

"A 15 százalékos nyugdíjemelés nemcsak a rendes havi nyugdíjat, hanem a 13. havit is érinti. Az áremelkedések következményeitől a magyar államnak – amennyire lehetősége van rá – kötelessége megóvni a nyugdíjasokat, és bár a nyugdíjemelés jelentős kiadás a jövő évi költségvetésben, erre van fedezet, és kell is, hogy legyen"

– jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden.

2022 elején Magyarország lakosságának negyede, közel két és fél millió ember részesült nyugdíjban vagy egyéb, nyugdíjfolyósítási körbe tartozó ellátásban.

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint: 

  • a kétmillió öregségi nyugdíjas mellett;
  • 268 ezren megváltozott munkaképeségűeknek járó ellátást;
  • 108 ezren hozzátartozói nyugellátást;
  • 36 ezren életkoron alapuló ellátást;
  • 56 ezren egyéb járadékot, járandóságot kaptak fő ellátásként.