Közismert, hogy a világ fejlett országaiban az egyre jobban elöregedő társadalom megoldandó problémákat vet föl: az örömtelien növekvő várható élettartam mellett egyre alacsonyabb termékenységi ráta azt okozza, hogy hosszú távon nem működőképes és fenntartható a jelenlegi társadalombiztosítási nyugdíjrendszer - hangzott el a "Nyugdíj és a gyermekvállalás kapcsolata" című konferencián.

A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya és a kormányzathoz közel álló Gyermek és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhely eseményének felvezetőjében elhangzott, hogy a szakértők szerint a nyugdíjrendszer és a gyermekszületések között szoros összefüggések vannak, hiszen a jelenlegi folyó finanszírozású rendszer bevezetése nyomán a világ minden országában csökkent a termékenység. Vagyis amennyiben az idősek öngondoskodásához elégséges félre tenni néhány "garast", az sokak számára erős motivációt jelenthet arra, hogy a gyermeknevelés fáradtságos és változóan sikeres teendőit mellőzzék.

QP | Quality Placement

A két szakmai szervezet berkein belül egyébként több éve intenzív munka folyik a gyermekvállalást elismerő nyugdíjkoncepciók kapcsán: így került sor Botos Katalin és Botos József programjának bemutatására, Szegő Szilvia és Gidai András, valamint Németh György és Tóth János közgazdászok koncepciójának megvitatására. 

Ezek a programok részben már megütötték a politika ingerküszöbét is. A Magyar Nemzeti Bank 2016-os, Palotai Dániel és Reiff Ádám által jegyzett tanulmányában már figyelembe veszik a várható demográfiai változásokat és trendeket a folyó finanszírozású rendszer fenntarthatósága szempontjából. Számításaik alapján a magyar nyugdíjrendszer a jelenlegi feltételek mellett előreláthatólag 2035-ig tartható fent, a kiadások és a bevételek addig várhatóan egyensúlyban lesznek. Azonban ez után az éves hiány jelentősen növekedni fog, nagyrészt a kedvezőtlen demográfiai trendek miatt. A modell eredményei azt mutatták, hogy 2060-ra a társadalombiztosítási hiány mértéke már a GDP 4 százalékát érheti el.

Csökkenni fog a nyugdíj

Az MNB 2017-es Versenyképességi jelentésében pedig javaslatot tettek arra vonatkozóan, hogy a gyermeknevelés nyugdíjrendszerben való elismerése egy lehetséges eszköz annak érdekében, hogy rendszer igazságos és fenntartható legyen. 

Sisakné Fekete Zsuzsa közgazdász, statisztikus szerint a célok iránt a szakértők között széleskörű a konszenzus, a megoldási módozatok tekintetében azonban már eltérőek a vélemények. Ezért igyekeznek egy szakértői konszenzust létrehozni a megvalósítás lehetséges forgatókönyvéhez. A folyó finanszírozású nyugdíjrendszer fenntartásához a gyermekek felnevelésével hozzájárulók nyugdíja ugyanolyan mértékben csökken majd a jövőbeni kevesebb járulékfizetés miatt, mint a gyermekeket nem vállalóké, ami pedig egyértelműen nem méltányos és igazságos.

Hasonlóan a klímaváltozás okozta aggályokhoz, a demográfiai helyzet esetében is sürgős intézkedésekre lenne szükség.

Ez esetben is elsősorban a mostani generáció felelőssége az, hogy milyen finanszírozási pilléreket és milyen nyugdíjrendszert teremtünk a jövő generációja számára. A gyermekvállalás elismerés ugyanakkor várhatóan jelentős társadalmi és politikai vitát vált majd ki - szögezte le. A nyugdíjrendszer átalakításához hatalmas támogatottságú elhatározás szükséges és még akkor is teli lehet csapdákkal, ha egyetlen társadalmi csoport számára sem okoz érdeksérelmet.

A nyugdíjrendszert nem a mai állapotokra szabták

Az eseményen Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált egyetemi docense és Kovács Erzsébet, a BCE Biztosítási Oktató és Kutatócsoportjának tanszékvezető egyetemi tanára mutatták be koncepciójukat . 

A kutatók "sokkoló" adatokkal álltak elő annak kapcsán, hogy az időskorúak aránya nő, miközben erősen csökken születésszám. Például az EU 27 tagállamára vonatkozó demográfiai statisztika szerint a fiatal, szülőképes korú nők sokkal kevesebben voltak 2019-ben, mint 1999-ben. Különösen 40-44 éves kor alatt jelentős a létszámcsökkenés, miközben a jövőben további drasztikus csökkenést lehet előre vetíteni. Magyarországon is jelentősen fogyatkozik a fiatal nők aránya, miközben tartósan csökken az élveszületések száma. Az elöregedést nézve a magyar népesség korösszetétele is egyre inkább "elkeserítő" képet mutat.

Európában általános tendencia, hogy 65 éves korban még várhatóan 20 évig él a túlnyomó többségi, emiatt a bevételeket mindenképpen növelni kell, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozható legyen.

Banyár József megállapítása szerint a folyó finanszírozású rendszer alapja lényegében a jövő nemzedék járulékfizetési képessége, ám a rendszer működtetői úgy tesznek mintha a mostani nemzedék járulékfizetésén alapulna. A Garantőr maga az állam, amelyet olyan erősnek gondolnak, hogy a tartalékok lényegében hiányoznak, vagyis egy feltőkésítés nélküli nyugdíjrendszert hoztak létre. Ennek a tényleges működése nagyon hasonlít egy piramisjátékéhoz. 

A tartalékok nélküli működés azt jelenti, hogy az aktuális járulékokból fizetik az aktuális nyugdíjakat, a nyugdíjjogosultság pedig minimális - például 15 évnyi - járulékfizetéshez ("szolgálati idő") kötött, míg a nyugdíj a járulékfizetésért cserébe jár.

A közgazdász Paul Samuelson 1958-as tanulmánya alapján egy generációk közötti társadalmi szerződésként ábrázolta a rendszert. Ebben a mindenkori aktívak eltartják a mindenkori időseket és ezért cserébe azt remélhetik, hogy majd amikor ők is idősek lesznek, az akkori aktívak őket is el fogják tartani. A tőke ami a szisztéma mögött van az implicit államadósság.

A modern nyugdíjrendszer problémája, hogy alapvetően azt feltételezi, hogy a népesség növekedése folyamatosan magas, és a növekedéssel párhuzamosan gyarapszik a nyugdíj is. Amikor e rendszerek széleskörűen elterjedté váltak - az 1950-es és 60-as években -, akkor még valóban nőtt is a népesség a fejlett világban, sőt problémának éppen azt tartották, hogy túl sok gyermek születik. 

Jelenleg viszont a szemmel láthatóan csökkenő gyermekszám fokozatosan ellehetetleníti a társadalombiztosítási rendszer saját működését.

Korunkban már nem befektetés a gyermekvállalás 

A probléma oka, hogy a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer valójában egy olyan feltőkésített rendszer, ahol a tőke az aktív generációk humántőkéje, vagyis járulékfizető kapacitása. Ennek a humántőkének a megtérülését elszakítja annak létrehozásától - vagyis nincs tekintettel arra, hogy ki és mennyivel járult ahhoz hozzá, a nyugdíjat függetlenül adják a nyugdíjat. Mondhatni, a rendszer a gyermeket közjószágnak tekinti. 

Banyár szerint a modern társadalom megszüntette a humántőke-befektetés finanszírozásának - megtérülésének - hagyományos módszerét és nem hozott létre helyette újat. Korábban a gyermekvállalás egy egy alacsony költségű, nagy megtérülésű befektetésnek számított, - és a fejlődő országokban továbbra is annak számít - hiszen a gyerekek korán elkezdtek dolgozni a családi gazdaságban, idős korban pedig eltartották szüleiket. A modern társadalmakban ennek a fordítottja jött létre, főként az egyre tovább tartó oktatás miatt.

A gyermeknevelés hasznát "társadalmasították", amelynek a legfontosabb formája a társadalombiztosítás, ahol az állam szedi be a járulékot és egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy ki mennyivel járult hozzá a járulékfizetők "létrehozásához". Ezzel egy irreleváns dolog, a korábbi járulékfizetés mértéke alapján osztja szét a javakat. 

A humán tőke finanszírozásának megteremtése

Banyár József szerint a megoldás egy humán tőke alapú nyugdíjrendszer lehetne, amely a humán tőke megtérülését nem szakítja el annak létrehozásától/létrehozójától. Ha ezt bevezetnék, akkor egy önfinanszírozó rendszer jönne létre, ahol a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy az ember életpályája nem azzal kezdődik, hogy aktív fiatal lesz és a munkaerőpiacra lép, hanem azzal, hogy megszületik és felnevelik, amely pénzbe kerül. 

A rendszer működése úgy festene, hogy a járulék nem befizetés, hanem kifizetés lenne. Ezzel valójában mindenki visszafizeti a saját felnevelésének költségeit, ezért inkább helytálló lenne "törlesztésnek" nevezni. 

A gyermeknevelést nagyrészt a szülők finanszírozzák - nem csak pénzben, hanem jó nagy részben időráfordítással, amelynek szintén van költsége. Ezzel együtt a gyermeket nem nevelő adófizető is hozzájárul a gyermekneveléshez valamilyen mértékben. 

Az új rendszerben mindenkinek abban az arányban járna a nyugdíj, amilyen arányban hozzájárult a humán tőke létrehozásához. A szakértő technikailag ezt egy pontrendszer alapján lehetne számon tartani, amelyben minden gyermek után egy egyéni pontot és arányos mértékű közösségi pontot osztanak szét évente. Az egyéni pontot a szülők között, a közösségit pedig az adófizetők (benne a szülők) között osztanák szét. Nem a járulékfizetés, hanem a gyereknevelés után osztanák a pontokat. 

Az adott évben befolyt törlesztést pedig az abban az évben nyugdíjban lévők pontjai arányában osztanák szét nyugdíjként. 

A gyermekteleneknek emiatt sokkal kisebb lenne a nyugdíja, 

de nem a nyugdíjukat csökkentenék, hanem a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt emelnék meg,

úgy hogy körülbelül ugyanakkora legyen az induló nyugdíjuk, mint az átlagos gyermekszámúaknak. Viszont ahhoz hogy ugyanakkor mehessenek nyugdíjba, a számukra létre kéne hozni egy olyan normál módon feltőkésített nyugdíjpillért, ahová befizethetik a hozzájárulásukat, és a normál nyugdíjkorhatár, valamint az emelt nyugdíjkorhatár közötti részt a saját megtakarításukból kellene finanszírozniuk.

Az állam tehát létrehozna egy feltőkésített részrendszert, amelybe mindenki elkezd befizetéseket teljesíteni, amint munkába áll. Ha nem lesz gyereke akkor elsősorban ez lesz a nyugdíjának a fedezete. 

Ha gyermeke születik - attól függően, hogy mekkora "gyermekfedezetű" nyugdíjat célzott meg: két gyermek utánit, vagy három gyermek utánit - akkor ez a befizetés a felére, vagy a harmadára csökkenhet. Ezzel azonnal forrás szabadul fel a gyermek nevelésére. Ha például a harmadik gyermeke is megszületik, akkor nem kell többet befizetnie.

Így ösztönözne az új megoldás

Banyár szerint e rendszer várható hatása, hogy megszűnik az a helyzet, hogy a gyermektelen többet tud fogyasztani, mint a gyermekes, vagyis innentől kezdve semleges lesz anyagilag, hogy valakinek van-e gyermeke, vagy nincs. 

A gyermektelennek tehát be kell fizetnie a rendszerbe azt a pénzt , amelyet megtakarít azzal, hogy nem nevel gyermeket. A gyermektelenek nyugdíjának forrása - elsősorban - a gyermek hiánya miatt felszabadult pénzeszközük.  Innentől kezdve megszűnhet ez a demográfiai probléma, a nyugdíjrendszer akárhány gyermeknél is fenntartható lehet.

Valószínűleg a mai helyzethez képest így jelentősen javulna a gyermekesek anyagi helyzete - valójában korrekté, semlegessé válna, emiatt várhatóan több gyermek születne.

Lényegében tehát csak egy feltőkésített nyugdíjrendszer létezne, amelynél az emberek szabadon választhatnak, hogy a nyugdíj megtakarításuk humán tőkében, vagy hagyományos tőkében testesül meg. A gyermeknevelés ezzel önfinanszírozóvá válna, vagyis a szülők és a társadalom kölcsönt nyújtana a gyermeknek, amit az felnőtt korában visszafizet.   

Ez a megoldási módozat egyelőre a politika számára nehezen emészthető és a nincs a napirendjén. Ám korántsem biztos, hogy a jövőben sem képezi majd legalább a társadalmi vita tárgyát.