Nagy lehet a baj az oktatásban, ha már kormányzati szinten is javítani akarnak rajta - így összegezték a Népszavának tanárok azt a nemrégiben megjelent két tanulmányt, amelyet a Magyar Nemzeti Bank és Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) készített. Ezekben igencsak lehangoló képet festenek az oktatás állapotáról, s mindez komoly kritika a 2010 óta eltelt időszak szakpolitikának.

A két dolgozat olyan, mintha az ellenzék és a szakmai szervezetek kritikáját gyúrták volna egybe, az MNB-tanulmány szerint például a jelenleginél sokkal több forrást kellene biztosítani az oktatásnak, s a munkaalapú társadalom helyett - amelyet Orbán Viktor mellett például Parragh László iparkamara-elnök is favorizál - tudásalapút kell létrehozni, nagyobb szabadságot kell adni a pedagógusoknak az oktatási módszertanok megválasztásában, valamint a helyi tantervek készítésében.

QP | Quality Placement

Az NVT kritikaként fogalmazza meg a túlságosan szétaprózódott, s így csak drágán fenntartható iskolaszerkezetet, helyette racionalizálást és tudásközpontok kialakítását javasolja. Túlságosan bő a tananyag, s hiba a lexikális ismeretekre épülő oktatás is, helyette - ahogy az MNB is - a képesség- és készségfejlesztést, valamint a gyakorlati életben használható tudás oktatását javasolják, felszámolva a frontális oktatást.

A reform reformja

A Hoffmann Rózsa, korábbi közoktatási államtitkárhoz köthető idea, a két tanítási nyelvű képzés elvetése helyett erősítenék az idegen nyelven oktatást, ahogyan a számítógépes ismeretek is az alapképzések közé kerülnének.

Ötletekkel és tanulmányokkal eddig is tele volt a padlás, inkább az a kérdés, hogy a gyakorlatban mi valósul majd meg mindebből - mondta Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára. Úgy látszik, annyira nagy a baj, hogy ez már a legfelsőbb kormánykörökig is eljutott - jegyezte meg a terveket hallva egy szekszárdi általános iskola pedagógusa.

Nincs új a nap alatt, az értelmes pedagógusok a kezdetektől mondták, a hoffmanni "reform", amit persze nyugodtan nevezhetünk Orbán Viktor lázálmának is, a romlásba vezet. Egy somogyi iskola igazgatója szerint a legfontosabb, hogy adják vissza az intézmények önállóságát. Ne kelljen tíz papírt kitölteni, hogy legyen kréta, hogy az elromlott projektort megjavíttathassuk. Hadd döntse el az iskola, ezen belül a pedagógus, melyik tankönyvből akar tanítani.