Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, és különösen a Nasdaq-piac összetett mutatóját húzták lefelé az emelkedő kötvényhozamok.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,35 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,53 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,22 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A tízéves amerikai államkötvény hozama 1,54 százalékra kapaszkodott fel, ami június óta a legmagasabb érték. A hozamokat felfelé húzza, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) hamarosan elkezdheti szigorítani a monetáris politikát. A koronavírus-járvány miatt elindított masszív eszközvásárlási program kivezetése már novemberben elkezdődhet, a kamatemelési ciklus pedig akár jövőre elindulhat.

Jerome Powell, a Fed elnöke a szenátus banki, lakásügyi és városi ügyek bizottságának keddi meghallgatására készített beszámolójában rámutatott, hogy az infláció magas, és még hónapokig az maradhat, mielőtt mérséklődnek. - Ahogy folytatódik a gazdaság újraindulása és a fogyasztás fellendülése, az árakat felfelé húzó nyomást tapasztalunk, különösen az egyes ágazatokban kialakult szűk ellátási keresztmetszetek miatt - hangoztatta Powel. Rontja a hangulatot az is, hogy péntektől ismét leállhat az amerikai kormányzat, ha nem fogadják el a finanszírozást biztosító törvényt.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken London kivételével csökkennek az indexek. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,05 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 1,15 százalékos, a párizsi CAC-40 1,50 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,97 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 1,25 százalékos mínuszban állt. A Stoxx Europe 600-as index 1,35 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index 1,45 százalékos, az EuroStoxx50 pedig 1,56 százalékos veszteségben állt fél négykor.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1678 dollárt adtak, 0,17 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,49 százalékkal drágult a dollár, 111,55 jenen forgott. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,87 százalékkal 1734,67 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,69 százalékkal 1739,90 dollárra zuhant a New York-i árupiacon. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Fél négykor a decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,83 százalékos pluszban, 79,37 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,98 százalékos nyereségben, 76,19 dolláron forgott.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!