Hétfő éjjel északnyugat felől egy szakadozott felhősáv is érkezik, illetve egyre nagyobb területen folytatódik az alacsonyszintű felhőzet térnyerése, emellett párássá válik a levegő, köd is képződik. A Tiszántúlon, főként annak déli tájain van esély záporok, havas eső záporok kialakulására. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad, csak Sopron környékén lehet élénkülés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de átmenetileg gyengén felhős, havas tájakon ennél hidegebb is lehet.

Kedden a reggeli, délelőtti órákban jóformán mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozni kezd a felhőtakaró, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Fontos kiemelni, hogy lehetnek olyan körzetek, ahol tartósan megmarad a felhőzet, így kis területen belül nagy különbségek is előfordulhatnak a felhőborítottságban. Számottevő csapadék nem várható, de a rétegfelhős részeken szitálás, reggel ónos szitálás is lehet. Este érkezik egy melegfronti felhősáv, abból késő este gyenge zápor már lehet a Kisalföldön. A délies szél csak időnként élénkülhet meg napközben. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 5 és 8, míg a tartósan borult részeken 5 fok alatt alakul.

Szerda éjjel, illetve reggel jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben átmenetileg vékonyodik, szakadozik a felhőzet, majd délutántól újabb vastag felhőzóna vonul nyugatról kelet felé. Az éjszakai, reggeli órákban az ország északi felén többfelé, délebbre helyenként számítani lehet esőre. Elsősorban az északi, északkeleti megyékben ónos eső, havas eső, hó is előfordulhat. Napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a délutáni óráktól nyugat felől ismét több helyütt eleredhet az eső. Pára-, ködfoltok is lehetnek. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséket többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az Északi-középhegységben hidegebb is lehet.

QP | Quality Placement