A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályok közül a törvényben az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Pannon Egyetemért Alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására. A törvény melléklete felsorolja, hogy milyen vagyonelemek kerülnek az alapítvány tulajdonába. Ezek közé tartozik - egyebek mellett - Balatonalmádiban vízi sporttelep, üdülő és hajóállomás, Veszprémben épületek, lakások, kutatóintézet és kollégium, továbbá Zalaegerszegen sporttelep, főiskola, irodaház és kollégium.

A határozatban a kormány közérdekű vagyonkezelő alapítványként létrehozta a Pannon Egyetemért Alapítványt, amely felett az alapítói jogok gyakorlására az innovációért és technológiáért felelős minisztert jelölte ki. A létrehozás költségére a 2021-es költségvetésből 600 millió, míg az induló vagyonra szintén 600 millió forint fordítható. Ezeket január végéig kell előteremtenie a pénzügyminiszternek.

QP | Quality Placement

Az alapítvány alapító okiratában meghatározott célok és azok elérése érdekében végzett tevékenységek megvalósításához szükséges forrás 133 millió forintot tesz ki 2021-ben. Ezt szeptember első napjáig kell biztosítania a pénzügyminiszternek. Azt követően - 2022-től - pedig évente 400 millió forintot kell betervezni erre, a központi költségvetésben.