Egy éve súlyosan büntetik a hálapénz átadását és elfogadását is Magyarországon. A hálapénz kivezetése rég várt eseménye volt a magyar egészségügynek, de a szülészetben rengeteg új problémát hozott - olvasható a portál és a K-Monitor együttműködésével készült film bevezetőjében. A videóban többek között megszólal Fülöp Tamás szülész-nőgyógyász szakorvos, Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, valamint Máté-Horváth Nóra aneszteziológus-intenzívterápiás szakorvos.

 

Az állami ellátásban szülő nőknek azóta szűkültek a döntési lehetőségei abban, hogy szabadon megválaszthassák, hol, kinél és hogyan szülhetnek. Márpedig ez egyáltalán nem mindegy - hangsúlyozzák a cikkben, miután a szülészetek között óriási különbségek vannak, van, ahol csak így, van, ahol csak úgy lehet szülni, és a tájékoztatás is minimális. Mindeközben pedig Magyarországon irreálisan magas a mesterségesen beindított szülések és a császármetszések száma is, a szülés elsősorban egészségügyi, sőt orvosi kérdéssé vált.

A film készítői három magyar anyát mutatnak be, akik nem nyugodtak bele a helyzetbe, és a maguk módján megpróbáltak szembeszállni a rendszerrel.