Az állami alkalmazottak számának drasztikus csökkentéséről hosszú ideje tart a vita, annak ellenére, hogy az oktatás, az egészségügy és a szociális szolgáltatások minden területén, az ország valamennyi térségében keresik a közalkalmazottakat, de hiány van szakemberből az állami közigazgatás legfelsőbb szintjein is - olvasható a napilapban.

A kozigallas.gov.hu portal adatai szerint 2018. január 1-jén 2475 munkahelyre lehetett pályázni. Keresnek Budapestre óvodai és iskolai szakpszichológust, egyetemi vezetőket, rengeteg tanárt, minden területre szakorvosokat vagy rezidenseket, ápolókat, műtősöket. Vidéken ezek mellett sok a betöltetlen könyvelői, szakoktatói, informatikusi, óvodavezetői, könyvtárosi állás is, de jelentkezni lehet például lakásotthon vezetőnek és a szociális ellátórendszer számtalan egyéb munkahelyére.

A közszféra túl magas létszámáról Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára két évvel ezelőtt január elején az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy még ebben a választási ciklusban legalább 100-200 ezer embert kellene átterelni a piaci munka világába az állami szektorból. Pár nappal később főnöke, Lázár János is hasonlóan fogalmazott, amikor bejelentette az állami háttérintézmények számának drasztikus csökkentését. A legutóbb pedig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vezetői beszéltek 350 ezer állás megszüntetéséről. További részletek a Népszavában olvashatók.

A kép forrása: Pixabay.