A Magyar Közlönyben megjelent két kormányhatározat közül az első tartalmazza a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programját. A gazdasági mutatók alapján elmaradott településeken az önkormányzatoknak, valamint az ott működő, székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, továbbá az állami vagy helyi önkormányzati közvetlen vagy közvetett tulajdonban álló gazdasági társaságoknak nyújtható támogatás. A kormány 50 részvevő települést jelölt ki, ezek a Dunától keletre lévő országrészben találhatók.
A támogatás összege 5 milliárd forint, ezt a pénzügyminiszternek július végéig kell rendelkezésre bocsátani. Ebből kis összegű (minimum 10 millió forintos) támogatás is igénybe vehető, visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő támogatás formájában. Ehhez a kellő részletezettségű kiírásnak megfelelő pályázók 15 napon belül, mérlegelés nélkül juthatnak hozzá.
Kapcsolódó
A program lebonyolítása a következőképpen történik:
- a stratégiai irányok meghatározásáról, a szakterületek feladatainak kijelöléséről a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a belügyminiszter, a pénzügyminiszter és az agrárminiszter közösen dönt,
- az operatív feladatokat a miniszterek által kijelölt szakmai felsővezetői grémium látja el,
- a támogatásokkal kapcsolatos döntéseket a belügyminiszter vagy az általa kijelölt szakmai felsővezető hozza
- meg,
- a településeket a Belügyminisztérium állományában foglalkoztatottak segítik.
A másik határozat a "Felzárkózó települések" hosszú távú programjának megalapozásáról címet viseli. A cél az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által készített legalacsonyabb komplex mutató alapján kiválasztott, mintegy 300 településen - a települések szakaszos bevonásával - hosszú távú fejlesztési program induljon. Idén 30 település kerül fel a listára, ezeket a határozat melléklete tartalmazza (Észak-Kelet magyarországi településekről van szó). Erre 10 milliárd forint áll rendelkezésre. A program módszertani támogatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület végzi.
Legolvasottabb

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Leszakadt a híd, Gyula harmadfokú készültségben

Ukrajna meglépte, ez keresztülhúzhatja az Orbán-kormány paksi terveit

Összeomlott a török líra, nem tartják tovább lélegeztetőgépen

Csodaszerként árulják, de csak még betegebb lesz tőle
