Lassú és elnéző az ÁNTSZ a kórházi felügyeleti eljárásoknál: mindössze 30 ezres bírságot róttak ki például egy olyan esetben, amikor a kórház hanyagsága miatt egy terhes nő csaknem életveszélyes állapotban került műtőbe császármetszésre, figyelembe nem vett tünetei miatt pedig levált a retinája. Egy másik esetben 45 ezer forintra büntették a kórházat, miután egy beteg azért szenvedett maradandó egészségkárosodást - nem tudja használna rendesen a lábát - mert orvosa nem küldött időben gyógytornára az Achilles-ín sérülése után - olvasható a lapban.

Az ÁNTSZ egy olyan eset után sem szabott ki 100 ezer forintnál nagyobb büntetést, amelynél az indokolatlan szteroid szedés miatt alakult ki csontritkulás, maga a betegség pedig odáig fajult, hogy csonkolni kellett a beteg vékonybelét - idézi a lap az ÁNTSZ honlapján fellelhető összesen három esetet.

QP | Quality Placement

Ennél azért az egészségügyi államtitkárság szerint is több került az ÁNTSZ látókörébe, a lapnak adott válaszukban 572 panaszról írnak, csakhogy az Egészségbiztosítási Felügyelet működésének utolsó évében közel ötezer ügyet vizsgált.

A cikk szerint ma a betegek nem tudják, hogy ha csak a betegjogi képviselőtől kérnek segítséget, arról a szakhatóság nem is nagyon szerez tudomást.