A Koreai-félszigeten megnövekedett feszültség miatt a közeljövőben Dél-Koreába látogatást tervezőknek a Külügyminisztérium konzuli szolgálata azt javasolja, hogy folyamatosan figyeljék a híradásokat és a konzuli szolgálat, illetve a nagykövetség honlapján elérhető utazási tanácsokat.

A konzuli szolgálat honlapján pénteken közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek arra, hogy a Koreai-félszigeten az utóbbi napokban nőtt a feszültség. Az európai uniós tagállamokkal közösen kialakított magyar álláspont szerint a történtek ellenére Dél-Korea kockázati besorolása nem változik, nem áll fenn olyan veszélyhelyzet, amely indokolná az utazások elhalasztását vagy az ország azonnali elhagyását - írták. Azt ajánlják ugyanakkor, hogy a Dél-Koreába készülők folyamatosan figyeljék a híradásokat.

Madárinfluenza fertőz Kínában

Sanghajban és a környező kelet-kínai tartományokban több, az influenzavírus A (H7N9) törzsétől származó fertőzés és ezzel összefüggésben haláleset történt a kínai hatóságok beszámolója szerint, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata fokozott óvatosságot kér a távol-keleti országba indulóktól.

A konzuli szolgálat honlapján pénteken megjelent figyelmeztetés szerint a vizsgálatok eddig nem találtak arra utaló jelet, hogy a fertőzés emberről emberre is terjedne. Az elsődleges veszélyforrást a fertőzött szárnyasokkal, illetve a szennyezett környezettel való érintkezés jelentheti - magyarázták.

A fertőződés veszélyének elkerüléséért - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásaival összhangban - azt javasolták a Kínába utazóknak, hogy kerüljék az érintkezést az élő vagy nyers szárnyasokkal, a húsételeket csak megfelelő elkészítés - legalább 70 Celsius-fokos sütés-főzés - után fogyasszák, továbbá fokozottan tartsák be a higiéniai szabályokat, gyakran és alaposan mossanak kezet. Azt is kérték az utazóktól, hogy influenzára utaló tünetek - például magas láz, hasmenés, hányás, alhasi fájdalom, légzési nehézségek - esetén haladéktalanul forduljanak orvoshoz, és szükség esetén használjanak védőmaszkot.