Magyarország az elmúlt hónapokban az Európai Unió vélt és egy Soros Györgyének mondott bevándorlási program miatt már többször felszólalt, míg 2018-ban az ENSZ is a magyar kormány célkeresztjébe került, miután a szervezet új migrációs program bevezetését sürgeti. "A Globális migrációs csomag egy súlyosan elfogult, szélsőségesen bevándorlópárti dokumentum" - írta korábban Szijjártó Péter külügyminiszter a Magyar Időkben megjelent korábbi cikkében.

Akkori gondolatmenetében arra jutott, hogy a világszervezet tervezete alapján a terroristák a kényük-kedvük szerint járhatnának az országok között, ami szerinte felfoghatatlan és elfogadhatatlan. A kérdésről Orbán Viktor magyar miniszterelnök is hasonlóan nyilatkozott. A kidolgozásra váró, tárgyalás alatt álló szöveg szerint az ENSZ lazítana a migráció adminisztrációs feltételein, és megteremtené a ki- és bevándorlás feltételeit, mivel a folyamatot megállíthatatlannak, a jelenlegi szabályozás mellett kezelhetetlennek tartja.

QP | Quality Placement

Az ENSZ hétfőn Genfben kezdte meg 37. kongresszusát, ahol az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein beszédében élesen kritizálta Magyarországot és a magyar miniszterelnököt.

Az idegengyűlölők és a rasszisták Európában már nem is feszengenek - mint Orbán Viktor Magyarországon, aki korábban a hónapban azt mondta, nem akarjuk, hogy a színünk keveredjen másokéval. Nem tudják, hogy mi történik a kisebbségekkel az olyan társadalmakban, amelyekben a vezetők etnikai, nemzeti vagy faji tisztaságot akarnak? - fogalmazott a biztos a hvg.hu szerint.

 

Szijjártó Péter pedig erre a beszédre reagálva mondta azt, hogy le kell mondania al-Husszeinnek. "Ez elfogadhatatlan egy nemzetközi szervezet tisztségviselőjétől, méltatlan és felháborító a vád, a főbiztosnak le kell mondania" - magyarázta a magyar külügyér az MTI szerint.

Azt is elmondta, hogy a főbiztos nem először vádaskodott Magyarország ellen, nem először próbálta a legsötétebb diktatúrák tulajdonságait Magyarországra aggatni.

Képünk forrása: AFP photo/Emmanuel Dunand.