Valamivel kevesebb mint 40 ezer beteg várakozott márciusban műtétre a hazai kórházakban, válaszolta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a Napi.hu megkeresésére.

Mint írták: a kötelező várólistákon – ezek vezetését egyébként 13 beavatkozás esetében írja elő a törvény – 39 751 beteg volt előjegyezve műtéti ellátásra, a várakozók száma a 2023. februárhoz képest nem emelkedett. Ugyanakkor van egy másik beteglista is, amit a kapacitáshiány miatt vezetnek az intézmények, ezek között az ellátások között pedig további hatezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra. 

Az egészségbiztosító azt válaszolta megkeresésünkre: a kötelező listák mellett a szolgáltatóknak várólistát kell vezetni a tartósan, 60 napon felül várakozó esetekről is, ezek az úgynevezett kapacitás hiány miatt vezetett várólista.

A várólista helyzet valós változásáról azonban megbízható idősoros értékelés csak a kötelező várólisták adata alapján lehetséges.

A top 3-ban közel 32 ezer várakozó

Továbbra is a leghosszabb a sort a szürkehályog-műtétre váró betegeknek kell kivárni. Több mint 12 800-an várnak ilyen típusú beavatkozásra. A toplista második helyén a térdprotézisre várók vannak, több mint 11 400-an szeretnének megszabadulni a fájdalmas járástól. A harmadik leghosszabb várólista pedig a csípőprotézis-műtétre várakozóknál van 7400 beteg vár a műtétjére – válaszolta az egészségbiztosító a lapunknak.

Várakozók száma várólista típusonként (2023. március 27-én)
Szürkehályog-műtét12 859
Mandula, orrmandula műtét1 769
Orrmelléküregek, proc. mastoideus műtét79
Gerincstabilizáló műtétek, gerincdeformitás műtét987
Gerincsérv műtét57
Prosztata jóindulatú megnagyobbodásának műtétei I.44
Prosztata jóindulatú megnagyobbodásának műtétei II.387
Nőgyógyászati műtétek nem malignus folyamatokban451
Térdprotézis műtét11 476
Csípőprotézis műtét7 424
Coronária intervenciók2 795
A szív elektrofiziológiai vizsgálata, nagy és radiofrekvenciás ablációk1 126
Jelentős kiterjesztett gerincműtétek297
Összesen:39 751
Forrás: NEAK

 

Ugyanakkor azt nem tagadja a NEAK sem, hogy az elmúlt időszak várólista adatait átnézve, az látszik, hogy a pandémia utáni értékekhez képest bár folyamatosan csökkent a várakozók száma, de még mindig a pandémia előtti értéknek a duplája, vagyis 103 százalékkal magasabb a betegek száma, ami a veszélyhelyzet alatti átszervezése miatt alakult így, de a többi európai országban is hasonló ellátási helyzet van még mindig – írták.

A koronavírus-járvány kitörése előtt még az OECD országok között is jól állt Magyarország a várólisták tekintetében. A járvány miatt azonban az ellátatlan betegek száma felhalmozódott, és a várólistákat még mostanra sem sikerült lefaragni. A várakozók száma alapján legalább tíz hónapnyi elektív ellátás hiányzik a rendszerből - ezt Pálosi Mihály, a NEAK főosztályvezetője mondta korábban a Magyar Kórházszövetség februári konferenciáján. A várólista rendszert egyébként 2012-ben vezették be Magyarországon, 2019-ig 30 milliárdot fordítottak a kiemelt várólista csökkentésre.

Rengeteg betegpanasz érkezett a NEAK-hoz a várólistákkal és a járóbeteg-ellátással kapcsolatban is és kíváncsiak voltak, hogy hova tűntek el a betegek

– erről Kiss Zsolt, az állami egészségbiztosító főigazgatója beszélt szintén a Magyar Kórházszövetség februári eseményén. Az előadásában kitért rá, hogy tavaly az egészségbiztosító adatai szerint átlagosan 2019-hez képest a betegek 77,87 százalékát látták el az államilag finanszírozott egészségügyben az átlagfinanszírozás mellett. A NEAK főigazgatója azt mondta, még 2022-ben is egyes ellátásoknál majdnem 30 százalékos visszaesés volt. Bár 2021-2022 között 14 milliárdot fordítottak várólista csökkentésre, de minden idők legnagyobb várólista csökkentő programja nem tűnt sikeresnek.

Most jöhet az áttörés

Megszűnik az átlagfinanszírozás az egészségügyben és ismét visszaállnak a teljesítmény alapú finanszírozásra a kórházak és a járóbeteg szakrendelők is, ezt február elején közölte a NEAK.

Ezt egyébként egy fontos előrelépésnek nevezi a NEAK a most küldött válaszaiban és úgy fogalmaznak, hogy az új teljesítményt ösztönző, minőségelvű rendszerre történő átállástól az ellátások számának emelkedését várják már a közeli jövőben.

Példaként említik, hogy januárban és februárban a havi ellátott betegszám 19 ezer körüli volt, ami ugyan még nem éri el, de már megközelíti a 2019. évi szintet.

2023-ban az ellátások aránya:

  • a 2019. évi januári ellátás 92 százaléka volt,
  • februárban pedig a három évvel azelőtti szint 94 százaléka - írta az egészségbiztosító.
Kapacitáshiány miatt vezetett várólista (2023. március)
Ellátás típusa Várakozók száma
Epekövesség miatti beavatkozás feltárás3
Epekövesség miatti beavatkozás laparaszkópia1241
Hasfali-, lágyék sérvműtét implantátum beültetésével1785
Sérvműtétek (hasfali, lágyék-, köldök-, combsérv) implantátum beültetése nélkül507
Emlőműtétek nem malignus betegségekben11
Pajzsmirigy műtétek nem malignus folyamatokban56
A bélrendszer kis műtétei nem malignus folyamatokban1
Kézsebészet, alagút szindrómák műtétei31
Frakcionált kürettage42
Nőgyógyászati plasztikák, nem malignus folyamatokban12
Nőgyógyászati laparoszkópos beavatkozások, nem malignus folyamatokban109
Fül-, orr-, száj nagyobb műtétei nem malignus folyamatokban6
Szaruhártya műtétek338
Artroszkópos műtétek218
Ortopédiai kisműtétek193
Ortopédiai nagyműtétek106
Urológiai kisműtétek31
Varixműtétek65
Pacemaker, ICD implantáció54
Nyitott szívműtétek783
A bélrendszer nagyobb műtétei laparoszkóppal nem malignus folyamatokban52
Transzkatéteres szívbillentyű beültetés406
Összesen: 6050
Forrás: NEAK

Úgy fogalmaztak: mindent megtesznek azért, hogy 2023-ban a pandémia miatt kialakult várólisták hossza rövidüljön és a várakozó betegek száma csökkenjen. Ezért a tavalyi évhez hasonlóan idén is elindították a kiemelt várólista csökkentési programot, aminek keretében többletfinanszírozást kapnak azok a szolgáltatók, amelyek a betegek gyorsabb ellátása érdekében a leterheltebb intézményektől betegeket vállalnak át.