A Vatera múlt héten megrendezett első Black Fridaye azért volt egyedi, mert a több tízezer különböző fekete pénteki akciós cikkek nagyobbik hányada használt termék volt, a legnagyobb darabszámban pedig a műsoros dvd-ket vásároltak meg rajta.

Az idén huszonöt éves formátum nagyjából tizenöt éve volt életciklusának csúcsán, bár az Omdia piackutató cég becslései szerint idén is mintegy 300 millió dvd-lemez fogy majd világszerte. Ennek tükrében már nem meglepő, hogy az online piactéren a mai napig elég sok dvd-film cserél gazdát. A műsoros dvd-ket sok évtizedes használatra tervezték, így akkor is elő lehet venni az ezeken kiadott filmet, ha az adott alkotás épp eltűnik egy streamingszolgáltató kínálatából - dvd-lejátszókat ugyanis továbbra is lehet venni akár újonnan is.

Annak ellenére, hogy a dvd-n kiadott filmek képe kevésbé részletgazdag, mint a manapság elérhető HD/4K filmeké, még ma is sok olyan film van, amely csak ezen a régi típusú optikai lemezen érhető el, illetve gyakori, hogy az új kiadásokhoz új szinkron is készül, ezért a klasszikus verzió csak dvd-n érhető el.

A Vatera fekete péntekén elsősorban a drámákat, a vígjátékokat és a sci-fi/fantasy alkotásokat keresték a vásárlók, és átlagosan bruttó 2 ezer forint körüli összeget költöttek ezekre.

Az audio-cd-k és vinyl hanglemezek népszerűsége kevésbé meglepő, hiszen az igényes zenehallgatók körében az utóbbi években nőtt ezek népszerűsége, nem véletlenül jelentek meg újra a hagyományos lemezjátszók a boltokban (a cd-k pedig el sem tűntek).

Vatera Black Friday
legnagyobb eladott darabszámlegnagyobb forgalom
dvd-lemezeklakberendezés, lakásdekoráció
cd-lemezekantik könyvek
Lego-játékokfestmények és képek
regényekdvd-lemezek
női ruházatcd-lemezek
szépségápolás, drogériaháztartási kisgépek
bakelit lemezekLego-játékok
numizmatikaporcelánok
antik könyveknumizmatika
történelemnői ruházat

A könyvek közül elsősorban a családregényeket, thrillereket, illetve a romantikus regényeket keresték a fekete pénteki vásárlók, az egyéb napokon slágernek számító krimik a negyedik helyre szorultak vissza.

A numizmatikai termékek, festmények népszerűbbé válása a Vaterán a pandémia kitörése óta tapasztalható, hiszen a korlátozások miatt számos ismert aukciósháznak kellett lemondania az élőben zajló árveréseket, és nyitnia az online tér felé. A lakberendezési és dekorációs termékek szintén a pandémia online slágertermékei, hiszen a korlátozott utazási lehetőségek nyomán sok családnál fogtak a lakás felújításába, átrendezésébe.

A Lego-játékok minden évben karácsonyi slágernek számítanak a Vaterán, hiszen a piactéren a sok darabos, bonyolult készleteket is el lehet csípni a bolti ajánlott árnál olcsóbban, és ugyanez igaz a női ruházati és szépségápolási termékekre is.