Nem tartja jó ötletnek Matolcsy György jegybankelnök felvetését Budapest feldarabolásáról Vitézy Dávid. A Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója erről a budapestkornyeke.hu lapnak adott interjúban beszélt – írja szemléjében a hvg.hu.

Vitézy szerint, ha Matolcsy javaslatára népszavazást tartanának a külső kerületekben arról, hogy Budapest részei maradjanak vagy önálló települések legyenek, akkor az összes érintett kerület arra szavazna, hogy Budapest része akar maradni. Ugyanakkor azt is gondolja, hogy az említett cikk sok valós problémát feszeget.

„A 23 önálló kerület, a köztük és az állam között lebegő főváros és a mindannyiuktól teljesen független, sok kisebb-nagyobb településből összeálló agglomerációs térség mai közigazgatási rendszere nagyon messze van az ideálistól és a jó európai példáktól” - mondta.

Vitézy fenntarthatatlannak nevezte, hogy Budapestre naponta sok százezer ember jár be dolgozni más településekről, nagy többségükben autóval, a főváros térsége ezért mára egy legalább 3,5 milliós régió a mindennapi ingázási szokások alapján.

Erre szerinte kétféle közigazgatási típusú válasz is elképzelhető:

  • Az egyik, hogy legyen valamiféle régiós, erősebb együttműködés Budapest és a tágabb várostérsége között, ugyanakkor a mai fővárosi hatáskörök egy részének regionális szintre helyezése mellett maga Budapest legyen kisebb.
  • A másik pedig, hogy legyen Budapest nagyobb, mint most és az 1950-es mintára olvasszon magába újabb, gyakorlatilag hozzánőtt településeket.

A budapesti közösségi közlekedéssel kapcsolatban Vitézy azt mondta, hogy a fővárosnak és az általa ma kizárólagosan felügyelt Budapesti Közlekedési Központnak a regionális közlekedés működtetéséhez egyedül nincs se politikai legitimációja, se finanszírozása. Ez csak az állam és a főváros együttműködésében jöhet létre.