A kis kutakat tömörítő szervezet többek között azt szeretné elérni hogy a Mol Nyrt. gyorsítsa a szerződéskötés folyamatát. A magyar olajvállalat ugyanis most szerződik azokkal a benzinkutakkal, amelyeket korábban olyan nagykereskedők szolgáltak ki, amelyek a 480 forintban maximált nagykereskedelmi ár miatt ideiglenesen nem szállítanak üzemanyagot.

A fehér kutak azt is el szeretnénk érni, hogy heti bontásban tudják, mennyi üzemanyagot rendelhetnek és elvárják a Moltól, hogy a saját logisztikai tervezésüket ne akadályozzák a szállítási korlátok.

A Mol tárgyalt és a szervezet képviselőivel, ahol megígérték hogy a szerződéskötés folyamatát zökkenőmentesé teszik és értesítik a cégeket, ha nem tudják a kért mennyiségben az üzemanyaggal kiszolgálni azokat.

A tőzsde cég azt állítja, hogy "utolérte saját magát", így a továbbiakban már nem lesznek szállítási nehézségek.

A kormányrendeletekre ugyanakkor nincs hatásuk, hiszen az nemcsak rájuk hanem a többi nagykereskedőre is vonatkozik - mondták a Mol képviselői.

Cégünk mindenkit ellát üzemanyaggal - mondta Bakos Piroska, a Mol Nyrt. szóvivője. Elmondása szerint csak márciusban eddig 70 olyan céggel kötöttek szerződést, amely korábban külföldi forrásból szerezte be az üzemanyagot. Annyi üzemanyagot szállítanak az új partnereinek is, amely biztosítja az ország működését.

Az olajvég egy szerdai háttérbeszélgetésen arról, hogy szakértői kiszámolták, milyen mennyiségű üzemanyagra van szüksége az egyes régióknak. E számítások alapján döntöttek arról is, hogy nem veszik át azokat a bezárt kutakat, amelyeknek a további üzemeltetésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérte a céget.

Közgyűlést is tartott a szervezet

Az FBSZ nemrég közgyűlést tartott, ahol többek között megállapodtak követeléseikről.

Egyebek mellett egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szeretnék elérni, mely megvizsgálná, hogy milyen hatástanulmányok készültek a 480 forintos ársapka bevezetését megelőzően, valamint volt-e szakmai egyeztetés, illetve mérik-e a rendelet hatásait.

A kormányzati könnyítésekkel kapcsolatban pedig azt nehezményezik, hogy a támogatások lehívása, a pályázatok túl bürokratikusak.

Szeretnék megvédeni saját tulajdonukat, nem szeretnék, hogy más üzemeltetők vegyék át kútjaikat.

Módosultak a támogatási szabályok

A kormány szerda este módosította a kis benzinkutak támogatásáról szóló szabályokat, amelyeket még március 5-én hozott.

A három hónapra járó literenkénti 20 forintos támogatás úgy módosult, hogy eddig a támogatás a tavalyi tárgyhavi forgalom 120 százalékáig járt, de mostantól csak az előző évben a március, április és május hónapokban összesen értékesített üzemanyag mennyiségének 80 százaléka lehet. A támogatás idén március, április és május hónapokra jár továbbra is.

A határozat kitér arra is. hogy a támogatást előlegként, egy összegben fizessék ki a vállalkozás által benyújtott kérelem alapján. Változatlan maradt az, hogy mi alapján minősül egy töltőállomás kis benzinkútnak:

  • a tulajdonos legfeljebb 50 üzemanyagtöltő állomást működtethet,
  • az üzemanyag-értékesítésből származó éves nettó árbevétele pedig 2021-ben nem haladhatta meg az 50 milliárd forintot.