A pandémia ellenére is rendkívül aktív éve volt 2020-ban az összecsukható konténereket fejlesztő Continestnek - adta hírül a cég. A Continest-konténerek világviszonylatban is unikálisak, hiszen a szálltásuk drámaian alacsony károsanyag-kibocsátással jár, a logisztikai költéségük pedig töredékét jelntik a klasszikus konténerekének.

A kétéves tervezési és gyártási előzmény után 2019-ben megalakult a Continest Technologies Zrt. a második évében több mint 820 millió forintos árbevételt ért el. Ennek 78 százaléka export értékesítésből származott.

QP | Quality Placement

Az előző évi (félévi) 65 millió forint os árbevétel utáni dinamikus növekedés magyarázata, hogy a konténertechnológiát fejlesztő vállalat a pandémia idején gyorsan alkalmazkodott a piaci igényekhez, és a skálázható termékeivel gyorsan reagált a megváltozott piaci viszonyokhoz. Az innovatív technológiákat integráló konténerek fejlesztése során így került be a rendszerbe olyan szolgáltatási csomag, mint az elektromos ellátás, a napelem és akkumulátor rendszerek, a vizesblokk egységek, illetve a védelmi ipar területén különös jelentőséggel bíró ballisztikus rendszerek.

A Continest üzleti stratégiája jelenleg négy területre fókuszál: a legkülönfélébb medikai, védelemiipari, rendezvényipari, valamint az úgynevezett „urban” jellegű (például lakossági, oktatási projektek) igényeket kiszolgálókra. A cég konténerflottájából az elmúlt években csaknem 750 alkalommal történt bérbeadás - 15 európai országba.

Kis-Márton Vidor vezérigazgató és Tegzes Dániel stratégiai igazgató (Continest)
Kis-Márton Vidor vezérigazgató és Tegzes Dániel stratégiai igazgató (Continest)
Kép: Németh Dániel

A vállalat fejlesztéseinek kiemelt része a koronavírus-járvány elleni küzdelem és az egészségügyi szervek munkájának segítése. Gyorsan üzembe helyezték az első mobil Covid-19 mintavételi pontot a budapesti Fájdalom Ambulancia megbízásából, majd szeptemberben átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen üzemeltetett mobil konténerlabort is. Ezzel a társaság belépett a kiemelkedő jelentőséggel bíró medikai szegmensbe is.

A Continest egy olyan iparágat indít újra Magyarországon, amely hosszú évtizedek óta ugyanazon a technológián alapul és nem követte le a piaci trendeket, sem pedig a globálisan átalakuló igényeket. A megoldásainkka olyan innovatív integrátor szerepet töltünk be a piacon, amely a legkülönfélébb iparágakban nyújt megoldást az ideiglenes infrastruktúrát igénylő helyzetekre. Szeretnénk úttörők lenni a konténerpiac megreformálásában, ezért jelenleg is azon dolgozunk, hogy megnyithassuk az első hazai gyárunkat, amellyel újraindulhat a hazai konténergyártás – mondta el Kis-Márton Vidor, a Continest vezérigazgatója.