A külgazdasági és külügyminiszter a gépipari Mould Tech Kft. félmilliárd forintos fejlesztéséhez nyújtott állami támogatás bejelentésekor beszélt arról, hogy míg tavaly a világon 42 százalékkal csökkent a közvetlen külföldi tőkebefektetések mértéke, addig Magyarországon 140 százalékkal nőtt, és ma csaknem annyian dolgoznak, mint a járvány előtt.

Az eredményekben nagy szerepe van azoknak a vidéki középvállalatoknak is, amelyek jelentősen megerősödtek, nagy nemzetközi vállalatcsoportok beszállítói lettek versenyképes termékeikkel - közölte Szijjártó Péter. Egy éve komoly kihívásokkal küzd az ország - mondta a miniszter -; az életet, az egészséget, a munkahelyeket kell megvédeni, a kormány pedig ezzel összefüggésben kizárólag olyan döntéseket hozott, amelyek a magyar emberek és a magyar gazdaság érdekeit tartják szem előtt. Ha nem így lett volna, "és engedtünk volna a külső és belső nyomásnak", ma sokkal több halottról, fertőzöttről és elvesztett munkahelyről lenne szó - tette hozzá.

QP | Quality Placement

"Nem voltunk hajlandóak ideológiai vagy geopolitikai" véleményekre hallgatni, így lehetett mostanáig 3,9 millió keleti vakcinát beszerezni, amelyhez májusban további 3,1 millió érkezik, várhatóan határidő előtt. Magyarország Európában a legsikeresebb választ adta a járványra egészségügyi és gazdasági szempontból - hangsúlyozta a miniszter. Még 11 évvel ezelőtt egy, a maihoz hasonló válság elsöpörte volna a magyarországi középvállalatokat, amelyek ma jelentős szerepet játszanak a magyar gazdaság sikerében.

Zalában 21 vállalati beruházást támogat a kormány

Zala megyében jelenleg 21 vállalati beruházás 18 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 7 milliárd forintos versenyképesség-növelő támogatást nyújt a kormány, amely így 5600 munkahely megmentését segítette - sorolta Szijjártó Péter.

Kitért arra is, hogy a zalaegerszegi Mould Tech Kft. 490 millió forintos fejlesztéséhez 245 millió forint támogatást ad a kormány 77 munkahely megőrzését is segítve. A ma már egyre nagyobb piaci részesedést szerző vállalkozás a nemrég beszerzett fémmegmunkáló berendezésekhez vásárol új szerszámokat, előrébb léphet a robotizációban és az automatizációban, továbbá új üzemcsarnokot is épít.

A 20 éve alapított cég az autóipar, az orvosi műszerek, az elektronikai és a védelmi ipar beszállítója, amely mindig nagy figyelmet fordított a kutatás-fejlesztésre és az oktatási intézményekkel való együttműködésre. Tevékenysége nagy mértékben hozzájárul a Magyarországon 122 ezer embernek munkát adó fémipar sikeréhez, amely az idei első négy hónapban 8 százalékos növekedést ért el - mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.

A tesztpálya is készül

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) Zalaegerszeg fejlődésével kapcsolatban arról beszélt, hogy a MouldTech szomszédságában már mintegy 85 százalékos készültségen áll a 45 milliárd forintból épülő járműipari tesztpálya, amely az év végére elkészülhet. Egyedülálló lehetőséget biztosítva ide kapcsolódik majd az ugyancsak épülő M76-os gyorsforgalmi út, amelynek egy 10 kilométeres szakasza tesztszakasz lesz.

Említést tett a szintén itt épülő Rheinmetall harcjárműgyárról, amelyhez ugyancsak önálló tesztpálya is épül, továbbá Európa egyik vezető szállítmányozási cége, a Metrans nemrég bejelentett új zalaegerszegi logisztikai központjának beruházásáról.

Inkább a fejlesztést választották

Molnár Gábor, a Mould Tech igazgatója kifejtette: cégük a folyamatos előrelépést, a gyártókapacitás legmodernebb technológiával történő fejlesztését választotta a válság kihívásaira válaszul, ahelyett, hogy leépítettek vagy leálltak volna. A fellendülésben bízva egy hosszabb távon megtérülő beruházásba vágtak, amellyel egyúttal erősítik a kutatás-fejlesztést is saját kutatóközpont kialakításával, s mindezekkel a fejlesztésekkel ugrásszerű növekedésre lesz lehetőségük.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mould Tech Kft. nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 972 millió forintot, adózott eredménye 19 millió forint fölé nőtt, az egy évvel korábbi 12 millió forintról.