Az utolsó négy üzleti év számait vizsgálva megállapítható, hogy 2017-2018 évekhez képest az új cégek alapítása visszaesett, ezzel párhuzamosan pedig a cégmegszűnések száma enyhén emelkedett. Ez utóbbi adatot a kényszertörlések felfüggesztése is befolyásolhatta, valószínűleg e nélkül több cég szűnt volna meg – állítja Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A 2018-2019 években tapasztalt enyhe visszaesést követően, 2020-ban jelentős arányban sikerült az ágazat árbevételeit növelni. A 2017-es 17 milliárd forintról 2020-ra a 19 milliárd forint fölé is nőtt a szektor szereplőinek árbevétele. Ezzel párhuzamosan azonban a vizsgált időszakban jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma. 2017-hez képest több mint 300 fővel kevesebben dolgoznak ilyen profilú vállalkozásokban.

A 2020 tavaszán megjelenő koronavírus járvány a hal és az abból készült feldolgozott termékek eladását is befagyasztotta, ráadásul a lakosság a pánikszerű élelmiszerfelvásárlása nem érintette a halból készült élelmiszereket. Az exportlehetőségek is beszűkültek. Abban, hogy ennek ellenére az ágazat szereplőinek sikerült növelni árbevételüket, szerepet játszhatott az az 544 milliós keretösszegű átmeneti támogatás, amit a kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programból nyújtott 2020-ban, a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások részére.

A hazai értékesítést befolyásoló egyik tényező, az egy főre jutó halfogyasztás 2019-ben 6,45 kg volt, ami 2 százalékkal volt kevesebb, mint 2018-ban, ugyanakkor messze elmarad a 24 kg-os uniós átlagtól. Az importhal aránya a fogyasztáson belül megközelítőleg 78 százalék.

Halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások
összes cégcégalapítások száma (db)Megszűnések száma (db)Éves nettó árbevétel (milliárd forint)Alkalmazotti létszám év végén (fő)
201727614617,0791633
2018284141518,4461683
201927451318,1161426
202026981319,1501297
Forrás: Opten

Az elfogyasztott hal és haltermékek 39 százaléka „tartósított, illetve konzerv” termék, 32 százaléka „fagyasztott” és 29 százaléka „friss vagy hűtött” haltermék csoportjára bontható.  A fogyasztás alakulására 2020-ban alapvetően nyomta rá a bélyegét a járvány gazdasági hatása, hiszen hiába lett a halhús forgalmi adója 5 százalék, árban még mindig nem tudott versenyezni a sertés és a szárnyas húsokkal, amiket a berögzült fogyasztási szokások is jobban preferálnak.