Internetes vásárlás esetén távollévők közötti szerződés köttetik, ebben az esetben az ügyfél nem látja a terméket, a kiszállítást követően tudja megnézni személyesen, megfogni a saját kezével, ezért, ha valaki kiszállítással rendel, akkor 14 napja van indoklás nélkül elállni a vásárlástól. Kibonthatja és kipróbálhatja, majd ezt követően úgy dönthet, hogy mégsem szeretné, így sokkal nagyobb szabadságot ad, mint személyes vásárlás esetén. Emellett érdemes tudni, hogy egyre több és több webshop lehetőséget ad arra, hogy a vásárlók 30 vagy esetenként 90 napon belül döntsenek arról, hogy szeretnék-e megtartani a rendelt terméket - kezdte magyarázatát Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív igazgatója a Storeinsider.hu cikke szerint. 

Ha valamilyen probléma van az elektronikai termékkel, akkor azt a kereskedők kötelesek három napon belül kicserélni, amennyiben nem olyan hibája van, ami a helyszínen javítható.

A szakértő azt is jelezte, hogy a karácsonyi szezonban sokkal rugalmasabbak a kereskedők, legtöbb helyen két ünnep között, sőt még január első hetében is elfogadják a cserét, ami fontos lehet méretprobléma esetén, vagy ha valaki valamiből kettőt vagy többet kapott.

Arra nincs egységes szabály, hogy ilyenkor a kereskedőnek milyen szolgáltatást kell felajánlania: van, ahol visszafizetik a termék összegét, van, ahol levásárolható, utalványra cserélhető.

Sok üzletben január közepéig, de akár a hónap végéig is visszavihetjük azt, amivel nem vagyunk elégedettek. Ehhez azonban minden esetben szükség van a blokkra vagy számlára - közölte Krajnyák, aki szerint a boltosok is jól járnak, ha minél kedvezőbb lehetőséget kínálnak visszaküldés terén az ügyfeleknek, hiszen ez egy versenyelőny, és nagyon jó marketingfogás is.

A koronavírus-járvány hatására egyébként több üzlet kitolta az időintervallumot, amíg még visszacseréli a megvásárolt termékeket. Ugyanígy a járvány hozta el azt is, hogy nem dombornyomott plasztikkártyákat adnak törzsvásárlói kártyaként, hanem sokkal inkább átálltak a mobilapplikációkra a cégek.