Kétszáz dolgozót vesz fel a Raiffeisen Bank nyíregyházi műveleti központjába, az álláslehetőségre hétfőtől lehet pályázni - jelentette be Vadócz Zsolt, a pénzintézet nyírségi centrumának ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. Harmincan a központ telefonos ügyfélszolgálatán kapnak majd munkát, 170-en a fejlesztés alatt álló banki tevékenységekkel kapcsolatos adminisztratív munkakörökben helyezkedhetnek el.

A Raiffeisen Bank egy éve hozta létre nyíregyházi műveleti központját, ahol jelenleg már 120-an dolgoznak, s a következő háromnegyedévben a foglalkoztatottak számát több mint 300-ra növelik. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Raiffeisen Bank fejlesztésének eddig első, illetve a mostani második fázisa után várhatóan egy harmadik szakasza is lesz, s végül 500-600 embernek ad majd munkát a pénzintézet a szabolcsi megyeszékhelyen.

Képzik a dolgozókat

Hétfőtől a jelentkezőket négyszintű kiválasztó rendszer alapján válogatják, s az első csoport képzése júliusban meg is kezdődik - közölte Rezsőfi István, a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója. A banki munkakörökbe számítógépes ismerettel bíró közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezőket várnak. Hozzátette: megváltozott munkaképességűek is pályázhatnak az állásokra.

Afoglalkoztatás valójában a képzéssel indul, hiszen a betanítás napi 8 órában történik és arra az időszakra már juttatásokat kapnak az érintettek - közölte Vadócz Zsolt.

Európai uniós pályázati forrásból a képzésen résztvevők 40-45 ezer forint keresetpótló támogatást kapnak - tette hozzá Rezsőfi István. Emellett budapesti gyakorlati képzésük idejére lakhatási támogatás is megilleti őket. A felvett dolgozók fele 70 százalékos bér- és járuléktámogatásban is részesül majd, cserében a Raiffeisen Bank nyolc hónapra garantálja az érintettek foglalkoztatását.

QP | Quality Placement