A koronavírus-járvány miatt tavaly nehéz helyzetbe kerültek a hazai mozik is, korlátozottan fogadhattak nézőket. Tavaly összesen 161 filmszínház 401 moziterme maradt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka nem vetíthetett a járvány miatt. A mozielőadások száma 257 ezerre, az egy évvel azelőttinek közel a felére csökkent, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon (208-at), mint 2019-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványából.

Tavaly előtthöz képest 72 százalékkal kevesebb, 4,3 millió látogatót fogadtak tavaly, ezzel megtört az évek óra tartó növekvő tendencia. (A 2019-es 15,1 millió fős látogatottság közel másfélszer volt nagyobb, mint 2014-ben.) A mozik jegybevétele 2020-ban 6,4 milliárd forintot tett ki, ami közel 71 százalékkal kisebb az előző évinél. Az emberek mozijegyekre a legtöbbet Budapesten (3,5 milliárd forintot), a legkevesebbet Tolna megyében (13,9 millió forintot) költöttek.

Tolnában csak két vetítőterem van

A mozilátogatások fele – közel 2,2 millió – Budapesten történt. Egy főre országosan 0,4 mozilátogatás jutott, míg 2019-ben 1,5 látogatás. Tavaly a mozitermek közel 40 százaléka (157 darab) Budapesten működött, ezt követően a legtöbb teremmel (22 darab) Győr-Moson-Sopron megye, a legkevesebb vetítővászonnal (2 darab) pedig Tolna megye rendelkezett.

A filmek származási országa szerint az első helyen, mint minden évben, az Egyesült Államok állt, 56 filmmel. A másodikra Magyarország (34 film), a harmadik és negyedik helyre pedig az Egyesült Királyság és Franciaország (24-23 film) került.

A mozilátogatások számának megoszlása alapján még jelentősebb az amerikai filmek dominanciája: 2020-ban 68 százalékos piaci részesedést értek el, amelyet a brit produkciók követtek (9,2 százalék). A magyar filmek (koprodukciók nélkül) piaci részesedése 7,5 százalékos volt (319,4 ezer látogatás).

A 2020-ban bemutatott tíz legnépszerűbb film
Cím GyártásNézettség (ezer fő)
Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk amerikai 337,1
Úriemberek amerikai 206,6
Tenet brit 183,5
Tőrbe ejtve amerikai 154,6
Star Wars: Skywalker kora amerikai 148,0
Jumanji - A következő szint amerikai 136,6
Dolittle amerikai 129.9
Sonic, a sündisznó japán 121,9
Nagypapa hadművelet amerikai 116,8
Scooby! amerikai 107,3
Forrás: KSH

A múlt évben 85 egész estés (60 percnél hosszabb) magyar film készült, 16 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Közülük a tévéfilmek aránya 40, a mozifilmeké 33 százalékot ért el. A mozis bemutatásra szánt magyar filmek száma 28 volt, 17 filmmel kevesebb, mint 2019-ben, így a magyar filmgyártás 2020-ban jelentősen megtorpant.

Tavaly a legsikeresebb magyar produkciók

  • a Pesti balhé (71,6 ezer látogatás),
  • a Seveled (51,1 ezer látogatás) és
  • a Zárójelentés (33,7 ezer látogatás) című filmek voltak.

A magyarországi három nagy filmforgalmazó, az InterCom Zrt., a Forum Hungary Kft. és a UIP Duna Kft. jegybevételből való piaci részesedése 2014 és 2019 között 63 és 78 százalék között változott, majd 2020-ban a Freeman (majd Vertical) Entertaiment is belépett a vezető forgalmazók körébe. Tavaly a három legnagyobb filmforgalmazó jegybevétel szerinti piaci részesedése az előző évhez képest 16 százalékponttal kevesebb, 62 százalék volt - írta a KSH, amely azonban konkrét forgalmi adatokat nem közölt.