A munkaidő csökkentése szükséges, viszont önmagában nem elégséges az alacsonyabb klímakockázat érdekében - mondta az MTI tudósítása szerint Antal Miklós humánökológus, az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportjának vezetője. A közgazdaságtan eddig a hangsúlyt a technológia változtatására tette, ennek hatékonyságát azonban az adatsorok nem igazolják. Ezért vizsgálják, hogy lehetséges-e abban gondolkodni, hogy a fogyasztást ne növeljék a végtelenségig, mert ez rizikócsökkentési stratégia lehet. Véleménye szerint sok szempont indokolhatja a négynapos munkahét bevezetését, mivel politikai kérdés is, eltérés lesz a bevezetésében az ágazatok között.

Arra a felvetésre, hogy a GDP-re milyen hatása lenne, azt mondta: a produktivitás változását nehéz megbecsülni, a GDP jóléti indikátorként nem alkalmazható.

A négynapos munkahét témája előtérbe került azzal, hogy a digitalizáció és a home office megjelent a legtöbb helyen, ami felgyorsította a munkaszervezés átalakulását. Ugyanakkor rugalmasan kell kezelni a kérdést - mondta el Király Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense.

A statisztikák szerint 2021-ben 322 milliárd dollár volt a kiégés gazdasági hatásainak költsége az Egyesült Államokban, és a mentális betegségek, valamint a növekvő mértékű kiégés 2030-ra 16 ezer milliárd dollár költséget jelent majd. Az EU-ban a gazdaságnak 617 milliárd euró volt a stresszből adódó költsége 2014-ben - tette hozzá. Komolyan kell mérlegelni ezért a több szabadidő lehetőségét nyújtó négynapos munkahét bevezetését - tette hozzá Király Zsolt.

Van olyan cég, amelynek bevált

 

Pentz Thomas, a pécsi szoftverfejlesztő Cubicfox Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy bevezették a négynapos munkahetet kísérleti jelleggel, ami heti 4 napon napi 9 óra munkaidőt jelent. A tapasztalatok alapján szeretnék megtartani, mert jól működik, bár a törvényi előírások miatt nehéz volt a "hivatalos" megvalósítása.

A Telekom teszteli

A Magyar Telekom cégcsoport kísérletezik az új munkarend bevezetésével: július és október között négy csoport - köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek egyaránt - 4 napos munkarendre áll át - közölte júniusban a vállalat.

Azoknál a cégeknél működik ez az újítás, ahol elsősorban szellemi munkát végeznek - mondta Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Az ipar jelentősen megváltozott, a rezsiköltségek jelentős növekedése miatt sokan gondolkodnak rövidebb nyitvatartásban. Felvetette, hogy vizsgálni kell, a négynapos munkahétnek milyen hatása van a nyugdíjra, valamint azt, hogy jár-e bércsökkenéssel - sok kérdés nincs szabályozva jelenleg.

Meszmann Tibor, a Közép-európai Munkaügyi Tanulmányi Intézet (Central European Labour Studies Institute - CELSI) kutatója jelezte: a négynapos munkahét bevezetéséről Magyarországon kevés a tapasztalat. A munkaidő nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális kérdés is. Magyarországon és a régióban a dolgozóknak kevés hatásuk van a munkaidő hosszára és beosztására, hiányzik az adatmonitorozás. Változtatásra ugyanakkor szükség van - véli a kutató.