A MÁV-Volán-integráció kapcsán jó eséllyel több autóbuszra lesz szükség - mondta a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke a Világgazdaságnak. Vincze-Pap Sándor szerint arról egyelőre nincs hír, hogy a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) az idén és jövőre hány autóbusz beszerzésére tehet javaslatot.

A Mabusz elnöke úgy véli, 2020-ban 600-650 új busz készülhet el Magyarországon. Ez előrelépés ahhoz képest, hogy 2010 körül még csak 100-150 darabot adtak el. Mindez annak köszönhető, hogy 2016-ban nagy összegű kormányzati támogatások jelentek meg, és a fejlődéshez a gyártás és a kapacitások összehangolását ellátó NABB munkája is hozzájárult.

QP | Quality Placement

A nemzeti buszstratégia célja, hogy a következő évtizedben a közösségi közlekedésben használt 7500 buszt legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett cseréljék le olyan új járművekre, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi szempontoknak. Vincze-Pap Sándor értékelése szerint ez a tervekhez képest késésben van.