Megnyitott Kisvárda első McDonald's étterme, amely autós kiszolgálással és korszerű, akadálymentesített - 90 fő befogadására alkalmas- vendégtérrel és 30 ülőhelyes terasszal várja a vendéket. 

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása (legutóbb például Ózdon), valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében.

A kisvárdai étteremben egy új pozíció is létrejött: a vendégélmény menedzser feladata gondoskodni a vendégek kényelméről, köszönteni őket, megismertetni velük az új eszközöket, és segíteni nekik az új folyamatok követésében.

„Az új éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

Az étterem kialakításakor a fenntarthatóság is kiemelt szempont volt. Az épület adottságaihoz mérten a tervezők törekedtek a természetes megvilágításra, emellett mindenhol LED izzókat telepítettek.

Szintén energiát takarít meg a hőszivattyús hűtés és fűtés, valamint az a megoldás, hogy az étteremben lévő hűtő-fagyasztó kamrák kalorikus rendszereinek hőenergiáját a használati melegvíz előmelegítésére használják fel. Az elektromos autóval érkezők számára két töltőállomás is helyet kapott a parkolóban - olvasható a vállalat közleményében.