A határozat indoklása kifejti, hogy a cég reklámjai nem bizonyított módon - és így jogi értelemben valótlanul - állították azt, hogy a gyógygomba kivonatokat tartalmazó termékei alkalmasak betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására. A GVH 2008-ban már 1 millió forintra bírságolta a kft.-t, mivel a VitanaX és a Vitanax-PX4 elnevezésű étrendkiegészítő termékeinek reklámozása során is jogsértő magatartást tanúsított.

A társaság a korábbi reklámozási gyakorlatát - a versenyfelügyeleti eljárást követően - úgy változtatta meg, hogy a konkrét termékeinek a közvetlen reklámozását visszafogta. Magukról a termékekről csak a honlapján ad közvetlenül információkat a fogyasztóknak. Ezekben nem alkalmaz gyógyhatásra vonatkozó állításokat, és nem sugallja, hogy a termékei ilyen tulajdonságokkal rendelkeznek.

A GVH közölte: emellett azonban másfajta információkat is eljuttat a fogyasztókhoz. Így például a nyomtatott sajtóban megjelenő kommunikációja - tipikusan - úgy épül fel, hogy általános információkat közöl különböző betegségekről, azok hatásmechanizmusáról, elterjedtségéről valamint az azokkal kapcsolatos gyógyászati felfogásokról. Ezt követően további információkat ad arról, hogy az adott betegséggel kapcsolatban milyen típusú gyógygombákról, gyógygomba kivonatokról vannak pozitív tapasztalatok, milyen gyógygomba kivonatok bizonyultak eredményesnek az adott betegséggel szemben. Végül mindig feltüntetésre kerülnek honlapok, telefonszámok, címek, ahol a fogyasztók további információkat kaphatnak az adott betegségről, a gyógygomba kivonatokról és a gyógygomba kivonatok hatásosságát alátámasztó eredményekről - áll a közleményben.

Egy újabb vizsgálat után a GVH 2011. novemberében 8 millió forint bírságot szabott ki a cégre. Ezt vitatva a társaság a Fővárosi Törvényszékhez fordult. A bíróság úgy vélte, hogy a GVH határozatának a rendelkező része és indokolása nem állt összhangban egymással. Nem állapíthatók meg kétséget kizáróan azok a tájékoztatások, amelyek a jogi értékelés alapjául szolgáló tényállás részét képezték, így - a bíróság álláspontja szerint - az eljárási jogszabálysértés az ügy érdemére kihatott. A bíróság ezért a versenyhatóság határozatát hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte a GVH-t.

Ez fejeződött be most, és végződött 5 millió forintos bírsággal.

QP | Quality Placement