A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiatanácsa március 30-ai ülésén úgy döntött, hogy a "szolgáltató kérelmére a május 3. és október 29. közötti időszakra ideiglenes jellegű kereskedelmi szerződést köt a Közösségi Rádiózásért Egyesülettel" (mint szolgáltató) a Budapest 92,9 MHz-es frekvencia használatára, ahol a Spirit FM névű rádió műsorait fogják sugározni. (A Spirit FM ezzel egyúttal lemondott az általa eddig használt - és Budapesten csak néhol fogható - 87,6 MHz frekvencia közösségi használatáról.)

Az eddig - az ellenzéki hangoknak is lehetőséget adó - Klubrádió által használt, budapesti vételkörzet tíz éves használatára tavaly novemberben írt ki a Médiatanács pályázatot. A három beadott pályázat alaki vizsgálata után végül csak az egyik jelentkezőtől, a Klubrádió Zrt.-től kértek hiánypótlást, majd később értékelték az ajánlatát. A másik két pályamunkát, az ATV üzemeltetőihez köthető Közösségi Rádiózásért Egyesület, valamint az - anno Andy Vajna vidéki rádiós terjeszkedésében közreműködő személy tulajdonában lévő - LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. pályázatát alakilag érvénytelennek minősítették. A döntés ellen a kizárt pályázók előbb jogorvoslatot nyújtottak be, majd meggondolták magukat, és év elején visszavonták azokat.

QP | Quality Placement

Meglepő fordulat? Pályázat nélkül döntöttek

A Médiatanács végül a Klubrádió pályázatát - a beadási határidőtől számított közel három hónap múlva - márciusban érvénytelenítette, mert az szerinte " több szempontból sem felelt meg a pályázati előírásoknak". Így hivatalosan eredménytelenül zárult a fővárosi 92,9 MHz rádiós frekvenciára kiírt pályázat.

A Médiatanács azonban április 6-án - egy hosszabb, a tévés hirdetésekről és a március 30-i ülésének döntéseiről szóló közleményben azt is - közölte két mondatban, hogy ideiglenes szerződést kötött a frekvencia használatára a Spirit FM szolgáltatójával.

A Klubrádió megdöbbent

A Klubrádió vezetősége megütközéssel értesült a sajtóból a hírről, hogy az NMHH médiatanácsa ideiglenes kereskedelmi rádiós szerződést kötött az ATV-csoporthoz tartozó, Spirit FM rádióval - írja szerdai közleményében a Klubrádió.

"A Médiatanács eljárása már csak azért is elfogadhatatlan, mivel a kérdéses frekvencia többszörös per tárgya, részben a Klubrádió frekvencia-hosszabbításának megtagadása, részben a frekvencia-pályázat törvénytelen és tisztességtelen lebonyolítása miatt. A Médiatanács saját maga nyilvánította már formailag is elfogadhatatlannak a Spirit FM-et üzemeltető csapat pályázatát a 92,9 MHz-es frekvenciára. Megválaszolatlan marad a kérdés, hogy a Spirit FM vajon mitől 'táltosodott meg' hirtelen, hacsak nem az ATV-csoport egyéb, a kormánynak tett szolgálatainak jutalmául kapta meg a perben álló frekvenciát. Még különösebb, hogy a Spirit FM-nek már eddig is volt budapesti frekvenciája, a 87,6 MHz-en, aminek a használatáról most sietősen lemondott – nyilván csak ideiglenesen…" - írja a Klubrádió vezetősége.

Spirit FM: teret kap a kritikus gondolkodás

A Közösségi Rádiózásért Egyesület kérelmet adott be ideiglenes frekvencia használatért a Médiatanácshoz, tekintettel arra, hogy hetek óta nem sugároz adást az FM 92,9. A Spirit FM azt szeretné, hogy a budapesti hallgatók ne maradjanak olyan rádió nélkül, ahol a többoldalú, kritikus gondolkodás teret kap, ezzel is biztosítva a nyilvánosság sokszínűségét. A rádió azzal, hogy az ideiglenes engedélyt megkapta, komoly anyagi terhet is vállal, köteles jelentős frekvencia díjat fizetni, mivel az engedélyt csak kereskedelmi rádióként kaphatja meg - olvasható a rádió szerdai közleményében.

"Nem szeretnék beszállni a sárdobálásba, ezért csak annyit szeretnék reagálni a Klubrádió közleményére, hogy fontos időszak előtt áll Magyarország, hiszen hamarosan ellenzéki előválasztások majd országgyűlési választások lesznek, márpedig fontos, hogy ilyen helyzetben legyen egy olyan FM-frekvenciás rádió, ahol az ellenzéki vélemények is megjelenhetnek. Ha a Spirit FM nem kért volna ideiglenes frekvenciajogosultságot, akkor erre nem láttam volna más rádiós felületet" - nyilatkozta a Németh S. Szilárd, az ATV Zrt. vezérigazgatója és a Spirit FM rádiót működtető egyesület elnöke a Média 1 portálnak.