Különleges év az idei a biztosítók és pénztárak életében. A legtöbb pénzügyi intézmény az év végére akciókkal készül, hogy ösztönözze a befizetéseket, ugyanis az adóév végéig befutó teljesítések után a tagság személyi jövedelemadó-kedvezményre jogosult. Ennek mértéke húsz százalék, a pénztáraknál maximálisan 150 ezer, a nyugdíjbiztosításoknál maximálisan 130 ezer forint. Jár még adókedvezmény a nyugdíj-előtakarékossági számlák (nyesz) befizetéseire is 20 százalék, maximum 100 ezer forint adóévenként. Megkötés viszont, hogy az összes ilyen megtakarításra legfeljebb 280 ezer forintot tud az adóalany visszaigényelni. 

Már ha van miből, a gyereket nevelőknek járó adókedvezmény miatt ugyanis az átlagos, sőt az annál többet kereső családosok az idei befizetések után már eleshetnek az adó-visszatérítéstől, hiszen a teljes szja-keretüket visszakapják más címen. Csak azok élhetnek további adó-visszatérítéssel, akiknek az szja-befizetéseik az idén meghaladják a 809 ezer forintot. Erre az Union Biztosító fel is hívja a figyelmet a honlapján. Természetesen a visszajáró szja-ból jövőre lehet befizetni a pénztári számlákra és a nyugdíjbiztosításokba is, és akkor 2023-ban járhat majd az adókedvezmény, de a mostani befizetések után sok családos ezt már nem tudja érvényesíteni. 

A biztosítóknál szerények az akciók

Úgy tűnik, a biztosítók az idén le is mondtak az extra befizetésekről, a korábbi évekkel ellentétben ugyanis alig találni ilyen akciót. Néhány éve még exkluzív nyereményekkel, álomutazásokkal, terepjáró autó kisorsolásával próbálták rávenni az ügyfeleket arra, hogy nyugdíjbiztosítást kössenek, vagy több díjat fizessenek be az év végéhez közeledve, most ennek nyoma sincs. Az is előfordult, hogy értékes garantált ajándékot kaptak az ügyfelek, például tabletet, okosórát vagy okostelevíziót.  

Most két biztosító ajándékoz okosórát azoknak, akik új nyugdíjbiztosítást kötnek. A K&H egy Xiaomi Mi Watch Lite, a Generali egy Huawei Bank 6 okosórával kedveskedik az új ügyfeleknek. Ezek azonban viszonylag szerény ajándékok a korábbi években megszokottakhoz képest, nagyjából 15-20 ezer forintba kerülnek a boltokban. 

Ennél jóval gálánsabb a Grawe ajánlata. A biztosító a rendszeres díjas életbiztosítást kötőknek az éves biztosítási díjtól függően 35 ezer, 50 ezer vagy 75 ezer forintos Aldi vagy Media Markt utalványt ad ajándékba. 

A pénztárak most is akcióznak

A nyugdíjpénztáraknál ezzel szemben a tavalyinál hasonló akciók mennek most is. Ennek lehet az is az oka, hogy a tagság zöme idősebb, és már nem érinti a családoknak járó adó-visszatérítés, így az intézmények azt remélik, az év végén sokan hajlanak majd az extra befizetésekre. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének adatai szerint 2020-ban a nyugdíjpénztárakhoz 16 milliárd, az egészségpénztárakhoz 11 milliárd forintnyi többlet egyéni befizetés érkezett ebben az időszakban. A plusz 20 százaléknyi visszatérítés pedig jócskán fel tudja tornázni a hozamokat,  a jelenlegi inflációs környezetben különösen jól jön annak, aki igénybe tudja venni. 

Az Aegon Nyugdíjpénztár sorsolásos játékkal ösztönzi a tagságot plusz befizetésekre. A legalább 20 ezer forintnyi többlet tagdíjat befizetők között egy 500 ezer forintos nyereményt sorsol ki. Az Allianz Nyugdíjpénztár is nyereményjátékot hirdetett meg, a tagdíjfizetési akció fődíja 250 ezer forint, de négy szerencsés 100 ezer, húsz további nyertes pedig 25 ezer forintnyi adománnyal gazdagodhat. A Prémium Nyugdíjpénztárnál a tagok értékes tárgynyeremények között válogathatnak, a sorsoláson azok vesznek részt, akik legalább 50 ezer forintnyi extra befizetést teljesítettek. A Pannónia Nyugdíjpénztár a Mol Gift ajándékkártyát sorsol ki a legalább 50 ezer forintot befizetők között. A legszerencsésebb pénztártag 100 ezer forint értékben tankolhat a kutakon.

Az MKB az új belépőknek fix ajándékot ad az egyéni befizetéseitől függően 5000 vagy 10 000 forint értékben. A leggyorsabb 15 új belépő emellett egy Samsung Galaxy Fit2 okoskarkötőt is kap. Emellett sorsolás is van, a legszerencsésebb új pénztártag 100 ezer forintos Decathlon utalványt nyerhet. A meglévő tagok számára is indult egy nyereményjáték, az extra befizetést teljesítők félmillió forintos Hungues Hotels ajándékkártyát nyerhetnek, de van a nyeremények között öt darab 50 ezer forintos Mol Gift ajándékkártya, és 10 darab 15 ezer forintos Media Markt utalvány is. Fontos azonban tudni, hogy a félmilliós fődíjért csak legalább ugyanekkora értékű egyéni befizetéssel lehet indulni, és a benzinutalványokat is csak a legalább 250 ezer forintot befizetők nyerhetik meg. 

Az Aranykor inkább az új tagokat beszervezőket díjazza, 5000 forint értékű ajándékutalványt ad nekik, ha az ajánlásukkal legalább 8 000 forint havi megtakarítási összeget vállaló új belépő vagy átlépő érkezik a pénztárhoz.