A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) két közbeszerzési eljárás keretében összesen mintegy 72 milliárd forint értékben venne fel hiteleket - tudta meg a Napi Gazdaság Online. A közszolgálati médiumokat tömörítő alap egy 4 milliárd forintos forgóeszközhitelre szóló, november közepén kiírt tendere után a hónap végén egy komplex finanszírozási csomag beszerzésére is írt ki közbeszerzést, mintegy 68 milliárd forint értékben. Ennek része egy 140 millió eurós (mintegy 42,7 milliárd forint), húsz éves futamidejű ingatlanvásárlási devizahitel, egy 20 milliárdos forgóeszköz- és egy 4 milliárdos folyószámlahitel, továbbá egy egymilliárdos bankgarancia-keret biztosítása is. (A 4 milliárdos folyószámlahitel helyett az MTVA az ajánlattétel során elfogad rulírozó forgóeszközhitelt is, ha a pénzintézet azonos vagy kedvezőbb feltételeket nyújt.)

A négymilliárd forintos forgóeszközhitel szükségességét az idei költségvetést érintő ötmilliárd forintos zárolással és a kiegyensúlyozott gazdálkodásának fenntartásával indokolta az MTVA. A pénzügyi forrásnak már decemberben rendelkezésre kell állnia, így gyorsított közbeszerzés keretében választják ki az alkalmas hitelintézetet. A jelentkezési határidő lejárt, eredményt még nem hirdetett az MTVA, de arra - Cserháti Ágnes kommunikációs igazgató-helyettes, szóvivő tájékoztatása szerint - még decemberben sor kerül.

Ingatlanvásárlásra, átalakításra és fejlesztésre kell a hitel

A komplex finanszírozási csomag biztosítására kiírt közbeszerzési eljárásnak 2012. január 3-án jár le a jelentkezési határideje, a kiválasztott ajánlattevőkkel január 27-től kezdik el a tárgyalásokat - derül ki a részvételi felhívásból. A hitelcsomag által biztosított kereteket az MTV Kunigunda úti székházának megvásárlására és az ahhoz kapcsolódó tranzakciós költségekre, valamint a közszolgálati média átalakítására és különféle műszaki és technológiai fejlesztésekre fordítjuk majd - válaszolta portálunk kérdésére Cserháti Ágnes.

A folyamatban lévő elbocsátások finanszírozásához is használ fel hitelt az MTVA. A közmédiumokat érintő, két ütemben végrehajtott (mintegy 800 fős) leépítés összesen 2,8 milliárd forint egyszeri kiadást jelent, ami az alap számításai szerint 2012-től 5,1 milliárdos éves bérmegtakarítást hoz majd.

Hitelszerződések:

  • 4 milliárd forint összegű, rövidlejáratú, 1 éves futamidejű forgóeszközhitel

Egy hitelcsomag keretében:

  • 140 millió euró, hosszú lejáratú, 20 éves futamidejű ingatlanvásárlási devizahitel
  • 20 milliárd forint, középlejáratú, 5 éves futamidejű, forint alapú forgóeszköz hitel
  • 4 milliárd forint, 5 éves futamidejű folyószámlahitel (vagy rulírozó forgóeszközhitel)
  • 1 milliárd forint, 5 éves futamidejű bankgarancia-keret

A Magyar Televízió (MTV) székházának épített budapesti, III. kerület Kunigunda úti telephely ad majd helyett a közmédiumok közös gyártóbázisának, azaz ide költözik a Duna Tv, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió is. A telephely azonban jelenleg nem alkalmas arra, hogy teljes közmédia-rendszert kiszolgálja. A szükséges fejlesztéseket, amit a tartalmi változások és a szerkezeti átalakítás is megkövetel, saját költségvetéséből nem tudja az MTVA finanszírozni - indokolta lapunknak a jelentős összegű hitelfelvétel szükségességét a szóvivő. Az alap külön törvényben rögzített költségvetésében idén 63,1 milliárd forint támogatás szerepel (amiből ötmilliárdot zároltak), míg a jövő évi tervezet 77,4 milliárd forintot irányoz elő (ebből az állami közszolgálati hozzájárulás 64,8 milliárd forint). Ezt a keretet azonban elsősorban műsorkészítésre használja fel az alap, ebből nem futja székházvásárlásra és fejlesztésekre.

Több mint nettó 36 milliárdba kerül a tulajdonszerzés

Az MTVA idén júliusban vásárlási jogot szerzett a magánberuházásban megépített Kunigunda úti székház, valamint az azzal közös telken álló, Market Építő Zrt. székházának és a szomszédos, 43 ezer négyzetméteres telek megvásárlására. Ezek fejlesztésével kívánják majd kialakítani a közös közszolgálati média központot. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója július végén azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a székház megvásárlása nettó 22 milliárd forintba kerül, azonban a vételár a szomszédos ingatlanokkal és az ingóságokkal, valamint MTV bérletidíj-tartozásának rendezésével meghaladja majd a nettó 36 milliárd forintot.

A székházat saját beruházásban megépítő, majd üzemetető Millenniumi Média Kft.-vel (amelynek tulajdonosa a Wallis Ingatlan Zrt., új nevén Wing) 2007-ben negyven évre szóló bérleti, üzemeltetési szerződést kötött az MTV. A szerződés végén nem szerzett volna tulajdont a köztévé, a bérletért a negyven év alatt több mint százmilliárd forintot fizetett volna. A szerződés a kormányváltás után felállt Közszolgálati Közalapítvány és az MTVA szerint előnytelen volt az állam és az adófizetők számára is. Arra a kérdésünkre, hogy az új, 140 millió eurós, húszéves futamidejű devizahitel és a kapcsolódó forgóeszközhitelek visszafizetésének költsége mennyivel lehet előnyösebb a korábbi szerződés húszéves bérleti-üzemeltetési díjánál, a szóvivő nem tudott válaszolni, konkrét számokat csak az ajánlatok beérkezése és a hitelszerződés megkötése után tudnak mondani.