Már 660 millió forintra drágult a hőlégballonhoz épülő 71 négyzetméteres nyilvános mosdó és a 83 négyzetméteres sörpavilon ára a Városligetben. A kivitelezést egyedüli ajánlattevőként az Aktuál Bau Kft. nyerte el - írja az Átlátszó.

A beruházás a Kós Károly sétány, a Hermina út és a Konrad Adenauer út által határolt területen, az úgynevezett Mimóza dombon valósul meg. 

A 85 millió forintos drágulás indokai között a következőket találta a lap a közbeszerzési értesítőben:

  • A beruházó indoklása szerint „a Ligetvédők agresszív tevékenységei” miatt volt szükség a kamerákra és az őrtornyok építésére
  • A zöldfelület helyreállítási munkái nem szerepeltek korábban a vállalkozó feladatai között, mert azt a megrendelő a Főkert Zrt.-vel kívánta elvégeztetni, akik azonban ezeket a munkákat kapacitás hiányában nem tudták vállalni
  • Süllyedő hulladéktárolókról inkább felszíni hulladéktárolókra váltanak
  • valamint biztonságtechnikai pótmunkák a Ligetvédők agresszív tevékenységei miatt (akik miatt kamerákat szereltek fel), de a lapnak eljuttatott válaszában a Városliget Zrt. elmondta, hogy azokat a "fejlesztéseket elutasító emberek" miatt szerelték fel, mert ők többször megpróbáltak bejutni az építési területre.

Utóbbi esetében a lap megkereste a Ligetvédőket, akik 3 éve feloszlottak: Lengyel Péter "volt Ligetvédő" elmondta, hogy nem volt semmilyen szervezett akciójuk.

A sörpavilon üzemeltetésére korábban kiírtak egy pályázatot, azt viszont júliusban visszavonták. A szerződést 10+5 évre tervezték kötni.

A visszavont dokumentumban a pavilon bérleti díja minimum nettó 550 ezer és 800 ezer forint/hónap között lett megállapítva, a teraszt közterület-használati díjért adták volna bérbe, ami egy hónapban nettó 2500 forint/négyzetméter árat jelentett.

Ami ezen kívül ráijeszthetett a Városliget Zrt.-re, hogy a főváros vezetői tavasszal felpaprikázták magukat, és le akarták bontani a kordonokat. A kormány és a főváros közti konfliktus lényege az volt, hogy miközben a beruházónak az új épületre érvényes építési engedélye van, a főváros Városligeti Építkezési Szabályzatában ez az építkezési hely nem szerepel.

Korábban az azonnali.hu írta meg, hogy a pályázati felhívásról viszonylag nehezen lehetett értesülni, ami szerint a nyertesnek 10 + 5 évre adják bérbe a területet. A pályázat szerint az üzemeltetőnek havi 600 ezer és 1,2 millió forint közterülethasználati díjat kell megfizetnie. A Városliget Zrt. a nyereségből is kap néhány százalékot. A pályázat nyertese telepíti a ballont és a szükséges infrastruktúrát. 

Az üzemeltető évi 80 ezer látogatóval számol. A BallonKilátó Zrt.-t a cégjegyzék szerint 2020 április 23-án jegyezték be, vagyis vagy nem sokkal a pályázat kiírása után, vagy nem sokkal előtte – írta a lap. A cég vezérigazgatója, Závodszky Zoltán János, aki egy rövid ideig az MTVA vezérigazgatóhelyettese volt, egy másik cége pedig a TV2 és a közmédia számára gyárt műsorokat. 

A megbízott már épített WC-t a Városligetben. A nyíregyházi Aktuál Bau többségi tulajdonosa Hársfalvi Gergely. 2020-ban a társaság 19 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredményük pedig 1,4 milliárd forint volt. A kft. dolgozott már korábban a Ligetben: a napi.hu számolt be arról, hogy 778 millióért építettek büfét és WC-t összesen 449 négyzetméteren.