A várhatóan egy év múlva induló termelés során harcászati, rádiotechnikai, elektronikai eszközökkel szerelnek fel Törökországban készült járműveket, később e jármű fő elemeit is Magyarországon gyártanák. Ezzel párhuzamosan kutatásfejlesztési program kezdődik a NATO-n belül a jövő technikájának számító járművek előállítására, 3 év múlva már az utóbbi jelenti a gyártás fő profilját - mondta Maróth Gáspár.

A beruházás helyszínének kiválasztásakor katonai múltjának és a városvezetés, helyi parlamenti képviselők támogatásának köszönhetően döntöttek Kaposvár mellett. Ők biztosítják azt a gyorsaságot, amit ma a hadiipar, a versenyhelyzetnek leginkább kitett iparág megkövetel - véli Maróth, és hozzátette az MTI szerint: csak azokkal a városokkal tudnak együtt dolgozni, ahonnan maximális támogatást kapnak.

QP | Quality Placement

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által idén januárban bejelentett fejlesztés "a tárgyalásoktól függően" 30-50 milliárd forintos lesz, a gyár induláskor 300 embernek ad munkát - közölte Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester. A városvezetés célja Kaposvár újraiparosítása, a teljes foglalkoztatottság elérése, a munkabérek emelése. Az utóbbi csak akkor érhető el, ha magas hozzáadott értékű termékek gyártói települnek a városba, amelyek "fölfelé húzzák" a fizetéseket. Szita szerint a hadiipari cégek ezek közé tartoznak.

A város ipari parkjai megteltek, Kaposvár a Rheinmetall beruházásához szükséges 20 hektárnyi területet egy új ipari park kialakításával tudja biztosítani - mondta el Gelencsér Attila Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője. 170 hektárnyi új ipari területre nyújtottak be igényt a kormánynak, amely támogatta azt - írta az MTI.

Zalaegerszegen is gyártanak

A magyar állam és a Rheinmetall vegyesvállalataként Zalaegerszegen is épül egy hadi gyár, a Lynx gyalogsági harcjárműgyár, mintegy 60 milliárd forintos beruházással.