133 ezer gyerek szorul rá a szociális étkeztetésre

A szüleik 133395 gyermek szünidei gyermekétkeztetésének céljára igényeltek előzetesen központi költségvetési támogatást a települési önkormányzatok.
Szabó Dániel, 2018. június 13. szerda, 19:31

A 2017-es téli szünidőben országosan összesen 113 269 gyermek, az idei tavaszi szünidőben 92 789 gyermek, a nyári vakáció alatt pedig 133 395 gyermek étkeztetésére igényeltek előzetesen központi költségvetési támogatást a települési önkormányzatok - közölte válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár a szocialista Bangóné Borbély Ildikóval. Ez a szám egy Győr méretű város lakosságának felel meg.

Az ellenzéki képviselő többek között arra volt kíváncsi, hogy mennyi rászoruló gyermek után igényeltek szociális étkeztetést az elmúlt iskolai szünetekben, valamint arra, hogy hányan voltak, akik nem jutott hozzá a támogatáshoz, bár jogosult lettek volna rá, illetve, hogy ez mekkora tételt jelentett a büdzsében.

Rétvári a vonatkozó számsor bontását is megküldte, ebből kiderül, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett a legtöbb támogatási kérelem (28981 darab), alig lemaradva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a második legnagyobb szám (26901). Míg a harmadik Hajdú-Biharból utóbbi mindössze fele, 13913 darab kérvény érkezett. Országosan összesen 10748 bölcsődés, 25348 óvodás és 96629 általános valamint középiskolás után kérték a támogatást.

Az államtitkár állítja, senki sem marad ki: aki megfelel a kritériumoknak, amennyiben a rászoruló gyermekek szüleinek, törvényes képviselőinek kérelme alapján a települési önkormányzatok élnek az igénylés módosításának lehetőségével, akkor biztosítja a kellő forrást a kormány. Függetlenül az igénylők számától. Közölte, a gyermeklétszámmal arányos magasabb központi költségvetési támogatás szintén rendelkezésre áll, összesen mintegy 6,67 milliárd forint összegben.

A fotó forrás: Marton Szilvia/Napi .hu.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.06.13 20:19

Orbán rejtett tartaléka! Ezek bezzeg nem mennek külföldre, ilyen jól sehol se élnének és szaporodnának ingyen... Gyertek haza rabszolgák, etetni a sok retket, könyörgünk!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2018.06.13 20:01

BAZ,Szabolcs az élen, ki gondolta volna....még etessük is a retkeket a közösből, míg a szülők lopni vannak, vagy közmunkán henyélnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html