Laktózérzékeny? Cukorbeteg? Gyereke van? - Ennyi adókedvezményre számíthat jövőre

A kétgyermekesek nagyobb adókedvezményt kapnak jövőre, ahogy a betegségben szenvedők is. A kedvezményhez szükséges papírokat pedig a Buksza összeszedte.
Csernátony Csaba, 2018. december 30. vasárnap, 15:12
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Számos adókedvezmény vehető majd igénybe jövőre is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segítségével a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza összegyűjtötte a leggyakoribb kedvezményekhez igényléséhez szükséges tudnivalókat és dokumentumokat.

Kétgyermekeseknek 40 ezer forint jár

A családi kedvezmény összege 2019-ben az egy, illetve három vagy több gyermeket nevelő családoknál nem változik, továbbra is havonta gyermekenként 10 ezer, illetve 33 ezer forint lesz. A kétgyermekeseknél azonban emelkedik az összeg: 2018-as 17 500-ról 20 ezer forintra nő gyermekenként, így összesen 40 ezer forint kedvezményre lesznek jogosultak az érintett háztartások.

A 2019-es családi adókedvezményről szóló részletes tájékoztatót és az érvényesítéshez szükséges nyilatkozatokat innen (docx) és innen lehet letölteni (pdf).

Több mint 7 ezer forint a betegeknek

Szintén jár a kedvezmény azoknak, akik betegek, egész pontosan a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló jogszabály szerint betegségben szenved, valamint azok, akik rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást kapnak. A leggyakoribb betegségek közé tartozik például a laktóz- vagy gluténérzékenység, a cukorbetegség, hallási vagy látási fogyatékosság. Ezeken kívül sok más betegségre is jár a kedvezmény, ezek listáját az itt elérhető kormányrendelet tételesen felsorolja. A kedvezményt kizárólag azok kaphatják meg, akik orvosi igazolással bizonyítják, hogy valóban a szóban forgó betegségek egyikében szenvednek.

Ők a mindenkori minimálbér 5 százalékát kapják kedvezményként. A 2019-es minimálbér összege a Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnapi bejelentése szerint 2019-ben 149 ezer forint lesz. Így a betegeknek járó kedvezmény havonta 7450 forint, azaz éves szinten közel 90 ezer forintot kaphatnak.

A személyi kedvezményről szóló részletes tájékoztatót és az érvényesítéshez szükséges nyilatkozatokat innen (docx) és innen lehet letölteni (pdf).

Az első házasság is pénzt ér

A kedvezmények közé tartozik továbbá az első házasok kedvezménye, amely nettó 5 ezer forintot jelent havonta. A pénzt a házasságkötést követő első hónaptól kezdve két évig jár. A NAV egy példát is hoz erre: akik mondjuk 2019. február 14-én házasságot kötnek, először 2019. márciusában lesznek jogosultak a kedvezményre, utoljára pedig 2021 februárjára kaphatják meg azt. Feltéve, hogy addig nem válnak el. Ha ez mégis megtörténik, akkor elúszik a kedvezmény.

Az első házasoknak járó kedvezményről szóló részletes tájékoztatót és az érvényesítéshez szükséges nyilatkozatokat itt érhetőek el.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK