A növekedési kötvényprogramról beszélt Matolcsy vállalatvezetőknek

Több mint ötven nemzetközi és magyar hátterű, hazai székhellyel rendelkező vállalat felsővezetője vett részt a növekedési kötvényprogramot (nkp) bemutató szemináriumon, melyet második alkalommal rendezett meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Szabó Zsuzsanna, 2019. szeptember 17. kedd, 20:02
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Matolcsy György, az MNB elnöke a jegybank közleménye szerint nyitóbeszédében elmondta, hogy a 2008-ban indult pénzügyi és gazdasági válság kitörését követően Magyarországon a vállalati hitelállomány nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mértékben visszaesett. A hitelezési fordulatban nagy szerepe volt a növekedési hitelprogramnak (nhp).

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a finanszírozás diverzifikációja még nem valósult meg, hiszen míg a nem pénzügyi vállalatok bankhiteleinek GDP-arányos értéke 2018 végén meghaladta a 17 százalékot, kötvényállományuk mindössze 1,6 százalék körül volt, ami messze elmarad mind az európai uniós országok, mind a kelet-közép-európai országok átlagától.

Az MNB az nkp keretében 2019. július 1-jétől hazai székhellyel rendelkező, nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott jó minősítésű kötvényeket vásárol az elsődleges és a másodlagos piacon, 300 milliárd forint keretösszegig. Az nkp-ban minden vállalat részt vehet, amely megfelel a terméktájékoztatóban foglalt feltételeknek.

Az nkp célja a vállalati forrásbevonás szerkezetének javításán, és a kötvénypiac likviditásának bővítésén keresztül a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának növelése.

A programba eddig több mint 145 vállalat regisztrált, melyeknek az összesített mérlegfőösszege eléri a GDP 15 százalékát. Közülük 13 vállalat esetében már elkészültek a vállalatokra, és az általuk kibocsátani tervezett kötvényekre vonatkozó minősítések, melyeket a jegybank is publikált a honlapján.

Az MNB szeptember 16-án vásárolt első ízben vállalati kötvényt az nkp keretében, amit a közeljövőben további vásárlások követhetnek. A jegybank az általa vásárolt vállalati kötvények paramétereit minden hónap végén közzéteszi a honlapján - írta közleményében az MNB.

HOZZÁSZÓLÁSOK