Nagy Dávid, a HÖOK elnöke ezúttal is visszautasította a részvételt, de az egyeztetés időpontjául december 18-át javasolta, jelezve, hogy addig az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum megbeszéléseit is lefolytatják. Nagy Dávid, a hallgatói szervezet elnöke a miniszternek címzett válaszlevélben megerősítette, hogy továbbra is nyitottak az egyeztetésre és a kompromisszumos megoldásra.

Az Emmi közleményéből viszont az is kiderült: pénteken Balog Zoltán miniszter a Magyar Rektori Konferencia elnökségével egyeztet Pannonhalmán.

Az emberi erőforrás-miniszter kedd reggel hívta először megbeszélésre a HÖOK elnökségét, amelyre Nagy Dávid, a szervezet elnöke válaszlevelében akkor azt írta: az egyeztetésen nem áll módjukban részt venni. Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid. Hozzátette: ugyanakkor "örömmel állnak" az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

Debrecenben kerekasztal-tárgyalások lesznek

Kerekasztal-tárgyalásokat kezd a felsőoktatást érintő kérdések megvitatására a debreceni városvezetés, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) és az egyetem vezetése - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtökön. Az egyetemi hallgatók képviselői a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén adták át az előző este elfogadott hatpontos követeléseiket a polgármesternek, aki ezt követően zárt körű beszélgetést folytatott velük. Ennek során abban állapodtak meg, hogy a kerekasztal-beszélgetésen kidolgoznak egy olyan javaslatcsomagot, amely a város és az egyetem érdekeit kívánja érvényesíteni a tavasszal elfogadandó új felsőoktatási törvényben - mondta el újságíróknak Kósa Lajos.

Petíció a szombathelyi közgyűlésen

Petíciót olvastak fel a felsőoktatási keretszámok csökkentése ügyében a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának (SEK) hallgatói csütörtökön a szombathelyi városi közgyűlés ülésén. A szombathelyi városháza üléstermében 12 hallgatóból álló küldöttség jelent meg, majd néhányan a kormány felsőoktatási átalakítási terveit bíráló plakátokat osztottak szét, amelyeken "a hallgatók röghöz kötését", a "bújtatott tandíj bevezetését" kifogásolták, és közölték "nem engednek a kormányzatnak". A plakátokat csak az ellenzéki képviselők vették át.

Tiltakozások a középiskolákban is

Budapesten két gimnáziumban is tiltakoztak, vagy tiltakoznak a diákok a felsőoktatási keretszámok csökkentése miatt, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban már befejezték, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban viszont jelenleg is tart a tiltakozás. Bajkó Judit, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója az MTI-nek azt mondta, reggel fél nyolctól volt ülősztrájk az intézmény aulájában, többen más, környező iskolákba is átmentek, onnan 11 órára visszaértek, azóta zavartalan az oktatás. Elmondása szerint a diákok "nem részesülnek megrovásban, a jövőjüket féltik".

Lelik Lászlóné, a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese az MTI-nek azt mondta, a diákok a folyósokon, vagy az udvaron vannak, órákra szinte senki nem megy be. A hiányzókat nem írják be, és más szankcióval sem kell számolniuk - mondta.

Ülődemonstrációval tiltakoztak a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói. A gimnazisták demonstrációjának ideje alatt egyetemisták transzparensekkel jelentek meg a városháza előtt, majd a Leőwey épülete elé vonultak, hogy szolidaritásukról biztosítsák a középiskolásokat.

Sztrájk helyett ima

A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában sztrájk helyett imára hívta a diákokat - írta a Bama.hu-ra hivatkozva a Magyar Nemzet. Az iskola honlapján is olvasható, Sztrájk??? IMA!!! címmel szerdán megjelent felhívás szerint "a bizonytalan helyzetben az Isteni bölcsességbe vetett hit és bizalom adhat segítséget, ezért a holnapi első órában a 11-12. évfolyam diákjai szentmisén vesznek részt az 1. órát tartó tanáraikkal és itt ajánlhatják sorsukat, jövőjüket Isten irgalmába."