A népszavazás után mindenki a saját sikerét hirdeti

A kvótanépszavazás a részvételi arány miatt eredménytelen lett, a "nem" szavazatok kiugróan magas aránya ugyanakkor pozitív visszajelzés a kormány számára. Ennek megfelelően a vasárnap esti nyilatkozatok alapján mindeni a saját győzelmeként értelmezi az eredményt. Az első külföldi visszhangok többsége többnyire az eredménytelenséget "veszi észre".
Inforádió, MTI, 2016. október 3. hétfő, 08:30

A kvótareferendumon 43,35 százalékos részvétel mellett az érvényesen voksolók 98,32 százaléka szavazott nemmel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap késő este nyilvánosságra hozott csaknem végleges adatai szerint.

Az NVI 99,98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint 3 307 109-en (az összes választópolgár 40,03 százaléka) érvényesen szavazott, 223 193-an érvénytelenül. Az érvényes szavazatok közül az igenek száma 55 584 (1,68 százalék), a nemek száma 3 251 525 (98,32 százalék) volt.

A legaktívabb megye Vas volt, ahol a választópolgárok 49,35 százaléka voksolt. A legkevésbé aktív Budapest volt, ahol 34,74 százalék szavazott, majd Baranya megye, ahol a jogosultak 38,37 százaléka járult az urnák elé. A végleges eredményre még napokig várni kell, mert azt csak a külképviseleteken, illetve az összes levélben leadott szavazat megszámlálása után állapítják meg.

Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, mert - mint mondta - "felülmúltuk az EU-csatlakozásról szóló népszavazás eredményét". A kormányfő a Fidesz-KDNP fővárosi eredményvárójában tartott beszédében bejelentette: alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek a kvótareferendum után, mert az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben.

A z EU-csatlakozásról szóló népszavazáskor 3 millió 56 ezer ember szavazott a belépés mellett, most pedig 3 millió 204 ezernél állnak a nem szavazatok, és nem ismert még a határon túli magyarok szavazatainak nagy része. Mintegy 15 százalékkal többen vettek részt most, mint a legutóbbi európai parlamenti választáson - tette hozzá Orbán Viktor, úgy értékelve: "a fegyver elég erős lesz Brüsszelben is".

Az ünneplés után két dolgot kell tenni, hogy érvényt szerezhessenek az emberek akaratának - folytatta. Először közjogi érvénnyel kell felruházni az emberek döntését, ezért a következő napokban alkotmánymódosítási javaslatot terjeszt a parlament elé; "az emberek ma kinyilvánított akaratát meg kell jelenítenünk és rögzítenünk kell az alaptörvényünkben is" - jelentette be Orbán Viktor. A másik sürgető dolognak azt nevezte, hogy a vasárnapi döntésnek Brüsszelben is érvényt szerezzenek.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik és a Demokratikus Koalíció vezetője értékelte Orbán Viktor egyértelmű kudarcaként a népszavazást.

Az MSZP elnöke szerint alkotmányellenes lenne, ha a kormány az érvénytelen és eredménytelen kvótanépszavazás eredményére hivatkozva akarna bármit tenni. Molnár Gyula vasárnap Budapesten, pártja eredményváróján a népszavazást értékelve azt mondta, az alkotmányellenesen kiírt és eredménytelen népszavazást azzal tudná tetézni a Fidesz, ha figyelmen kívül hagyná az érvényességi kritériumokat. Ha azt teszi, azzal nyíltan megszegi az alaptörvényt és ezzel Orbán hatalma illegitimmé válna. Az MSZP a következő napokban benyújtja a Felelősség és biztonság című, menekültekkel kapcsolatos koncepcióját.

A szocialisták semmit sem támogatnak, amit a kormány az érvénytelen népszavazás eredményére hivatkozva akar tenni. A népszavazás érvénytelen volt. Nem hozott eredményt. Erre hivatkozva tenni bármit alkotmányellenes - fogalmazott Molnár.

Értékelése szerint a kormány népszavazási kampánya "a magyarországi rendszerváltás történetének egyik mélypontja volt". Kormánypárt soha még ilyen szégyenteljes, hazug, megtévesztő és törvénytelen gyűlöletkampányt nem folytatott - közölte. Szerinte "kampányra fogták az államigazgatási dolgozókat", törvénytelen kormányzati leveleket küldtek és "becstelen és felelőtlen pánikkeltés zajlott".

Molnár kitért arra is, hogy azt javasolja, 2018-ban egy jelölt legyen a demokratikus oldalon, egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP-jelölteknek. Véleménye szerint politikai szövetségre, társadalmi összefogásra van szükség, nemcsak a pártokkal kell összefogni, hanem a civilekkel, a szakszervezetekkel és az értelmiséggel. Több mint kormányváltás kell, egy új rendszer kialakítása szükséges, új alkotmánnyal, új választási és médiatörvénnyel, garantált szociális jogokkal és a szegénység felszámolásával. Egy normális, európai Magyarország kell. Molnár szerint a lehetséges választási koalíciók első eleme lehetne, hogy jövő tavasszal közösen állítson köztársaságielnök-jelöltet az ellenzéki oldal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2016.10.03 14:00

@Dakota Summer:
nezzuk a szaraz tenyeket.
1. magyarorszagon nem kernek a migransokbol. en 48-52% koze tettem az aranyukat, a tobbit nem erdekli. nem jott be.
2. ervenyes nepszavazas eseten is kidobott penz.

az eredmeny:
most megtudtuk hogy 43 szazalek az elutasito. 20 milliard forintert ez kicsit draga volt nem? ez stadionban merve is sok penz volt a kvazi semmiert, meg 2 stadionnak is tobb ertelme lett volna, bar abbol magyarorszag mar igen el van halmozva...

20 milliard forint => 43% ez volt tegnap, a fektelen pocsekolas, a felelotlenul elkoltott penz napja, bar abbol a fidesz is eleg sokat szokott unnepelni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.10.03 13:52

@rigolya: A "konzultációs" is pár milliárdos tétel, a hazugság ott is óriási.

Most a legújabb nemzeti szlogen a "terrordemokrácia".

Dolgozik az "agytröszt"...

Azt az egyetlen tényt nem veszik figyelembe, mert nem akarják(!) - ha akarnák, önmagukat veszejtenék el, mert abban hisznek: erőből, mantraként ismételgetett hazugsággal, s másként nem megy: pénzzel minden elintézhető és megvehető -, hogy a többséget nem lehet többé a "harcos" és undorító jelszavaikkal "mozgósítani".

Most majd még rátesznek - és ezzel még több embert idegenítenek el maguktól.

Gyerünk, csináljátok!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.10.03 12:58

@rigolya: Igen, köszönjük, hogy nem mentetek el. Kidobtátok az ablakon ezt a pénzt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2016.10.03 12:55

Mi a különbség a mostani érvénytelen népszavazás és egy nemzeti konzultáció között?

Röpke 14-19 mrd HUF!

Köszönjük emese!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2016.10.03 12:54

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html