Kiderült: havi százmillió fölött keres a legtöbbet adózó száz magyar

A hivatalosan legtöbbet kereső száz magyar fejenként átlagosan 1,38 milliárd forintot keresett 2017-ben, azaz összesen 138 milliárd forintot - derül ki az Index által közérdekű adatigényléssel kikért NAV-adatokból.
Domokos László, 2018. november 20. kedd, 10:57
Fotó: Unsplash

Az összesített jövedelem 63 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A top-100 legnagyobb bevételű magyar által befizetett személyi jövedelemadó együttes összege tavaly 20,6 milliárd forintot tett ki (azaz fejenként 206,3 millió forint volt), ez 33 százalékos emelkedés 2010-hez képest - számolta ki a portál.

A NAV-nak ugyan a KSH-nál pontosabb statisztikái vannak a legálisan megkeresett és leadózott jövedelmekről, de az adóhatóság nem közli külön ezeket. A mostani számításban egyaránt szerepel az összevont jövedelem (ide tartozik a munkaviszonyból származó fizetés és a nem önálló tevékenységből származó jövedelem) és a külön adózó jövedelem (ide pedig a béren kívüli juttatás, a vagyontárgyak eladásából szerzett pénz és a tőkejövedelem) együtt.

Igaz a nagyvállalkozók vállalati nyereségadó formájában is tesznek a közösbe a cégük eredményéből (a tao jelenleg egységesen 9 százalék Magyarországon, kivéve, ha offshore-oznak).

A legtöbbek kereső száz ember adatai (egy főre, millió forint)
ÉvEgyüttes összes jövedelemSzja
2010519,1138,3
2011796,3131,8
2012731,8120,1
2013884,8141,5
2014966,4149,2
20151 304,7183,7
20161 112,3160,2
20171 385,8206,3
Forrás: NAV, Index-számítás

Az Index arra is rákérdezett, hogy mi a helyzet a felső jövedelmi tized egészében. A NAV itt csak az összevont jövedelmek alapján képzett decilisek szerinti adatokat küldte el. Ezek alapján 3000 milliárdról hét év alatt 4420 milliárdra ugrott a felső tized összevont jövedelme éves szinten, ami csaknem 32 százalékos növekedésnek felel meg. Ez nagyjából megegyezik azzal a számmal (plusz 34,6 százalék), amit a KSH becsült bérnövekedésre 2010-2016 viszonylatban a felső tizednek. Százalékosan a legnagyobb munkajövedelem-növekedést, több mint 53 százalékot a harmadik tized érte el 2010 óta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tomi1953, 2018.11.20 14:18

Ez csupán a hivatalos, bevallott adat. Mennyi lehet a nem hivatalos jövedelem?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html