Az EMMI dolgozóinak tilos kimondaniuk: stadion, szegénység

Egy sor, a hétköznapokban gyakran használt szó és kifejezés használatától tanácsolja el az EMMI a dolgozóit. A tárca sajtóosztálya szerint erre „az egységes kommunikáció” érdekében van szükség - írta a vs.hu.
Napi.hu, 2015. február 18. szerda, 08:07
Fotó: Napi.hu

Belső emailt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) és a háttérintézményeinek a munkatársai: a levélben a vs.hu információi szerint oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket, amik "nem használhatók az egymás közötti, illetve a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban".

A nemkívánatos kifejezéseket között a köznyelvben teljesen megszokottak, ugyanakkor negatív dolokra utalók is vannak, mint szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység, de olyan semlegesnek tűnők is, mint az esélyegyenlőség, az ápoló, a gondozó. Vannak olyan szavak is, melyek ma már tényleg kevésbé illőnek számítanak, mint a rokkant, a terhes, vagy éppen a fogyatékos.

Ugyanakkor a lista összeállítóinak figyelmét a stadion kifejezés sem kerülte el, a levél értelmében ezt sem illik használni. A minisztérium vezetői azonban mankót is adnak a dolgozók kezébe, és alternatív kifejezéseket javasolnak. Így a szegény, szegénység helyett a rászorult, rászorultság, a fogyatékos helyett a ma már egyébként is használt fogyatékkal élő a megfelelő kifejezés. A stadion helyett pedig a fedett sportlétesítmény használandó.

A tárca sajtóosztály szerint a "levél valóban a minisztérium munkatársainak készült - s ahogyan ez más cég esetében is teljesen természetes -, ez a belső szabályozási és eljárási rend része, segíti az egységesebb, pontosabb mindennapi munkát. Ebben az esetben nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy megfelelő szavakat, kifejezéseket használjanak a munkatársaink a kommunikációban".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2015.03.01 14:20

unnortodox, 2015. március 1., vasárnap 14:07

Azt akarod mondani, hogy a félázsiai félázsiai minisztériuma amerikai példát követ? Mi a csuda történt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unnortodox, 2015.03.01 14:07

...nem lehet kimondani amerikában ...néger -feka ...,buzi ,mongolidióta,..itt sem ..cigány ,cigánybűnözés ,buzi ....sőt amerikában a kövérre azt kell mondani ,hogy horizontálisan kihívásokkal küszködik ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2015.02.18 20:53

@Abbe:
Ez nagyon jó, mármint a Döbrögi emlegetése, hogy eltörli a Mátyás nevet, tilos kimondani a lúd ás a gúnár szavakat.

A nagyságos Döbrögi úr mindezt hiába rendelkezte, a libák, gúnarak is maradtak, meg persze Mátyás is, aki jól kiporolta a nagyságos földesurat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2015.02.18 18:43

@karamiki: " Illiberális rendszerben megtilthatják és előírhatják.."

Nem történt más, csak visszatértek az ősi gyökerekhez, lásd Ludas Matyi c. szenzációs rajzfilm: A mi vitézlő nagyurunk Döbrögi nagyságos úr eltörli a Mátyás nevet. Továbbá tilos kimondani a lúd, gúnár szavakat, helyettük az izé szó használandó.))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2015.02.18 17:10

@foldnyuzo:

jönne Európa, és kiirtanák belőlünk az a szennyet ami ezen a népen tenyészik.

sajnos ezzel egyet kell értenem..

ez bennünk van, ebben a népben, csak a világháború végével nyugvó, alvó állapotba került..
most ez a "nemzeti"(szocialista) csürhe ezt ébresztette fel (na nem most, egy ideje keltegetik, mind a jobbik, mind a fidesz)...és erre próbál ráerősíteni..és csak saját politikai és gazdasági céljaik elérésére használják..totál maciavellista az egész kormányzás, s csak a hatalom megtartása szándéka miatt jött létre autokratikus rendszer
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html